Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 18-as doboz

zet kívánsága mehessen a királyhoz. Véleménye szerint közlendő az országgyűlési ellenzékkel és ha az elfogadja, akkor ki kell vinni minél szélesebb néprétegekbe és több százezernyi alá­írással elkészíteni útjára. A jurátusok zajongtak, pisszegtek, zavarták, de meg kellett adni, hogy igaza van, s negy- vennyolcz előtt még respektálták az igazat, a népgyűlés tehát általános ingerültséggel ugyan, de elfogadta a Klauzál indítványát. A jurátusok nagy dórrel-durral hagyták el a termet és átvonúltak a szomszédos Pilvaxba, hová az irók is gyülekezni kezdtek. No, szépen vagyunk. Naiv balekok vagyunk. A formákkal agyonütik a lényeget. Elkedvetlenedés és le- hangoltság mutatkozott. Vacsora után eljött Petőfi, is. Mogorva volt és Klauzált szidta. Teljes depressio uralkodott az ősfészekben s már épen szétszéledni készültek tiz óra tájt, midőn egy szürkeruhás ifjú lépett be, a kit senki sem ismert. Könnyen elvegyülhetett volna az apathikus sokaságban, melyet semmi se érde­kelt most, de ő ezt épen nem akarhatta, mert egyenesen felugrott egy billiárd-asztalra. No, erre aztán csakugyan észre kellett őt venni. — Pozsonyból jövök -— szólt lelkendezve. — Az ifjúság küldötte vagyok. — Becsben kitört a forradalom. Metternichet elkergette a nép és most barrikádokat emel. Csak a Gábriel harsonájától fog így meg­elevenedni még egyszer a sokaság. Forrada­lom van Bécsben ? Hej beh nagy szó! Elker­gették Metternichet? Ah tehát őt is, nemcsak Lajos Pülöpöt. Ah Istenem, milyen szép a világ e jámbor Lajos Fülöp és a furfangos Metternich nélkül! Egyszerre rózsaszínűnek látszott minden. Az ifjak egymást ölelték. Hát már a bécsiek is dolgoznak, csak mi vagyunk tétlenek ? Pokolba a formákkal! — Cselekedjünk, ne tétovázzunk tovább, pol­gártársak ! Ez a Petőfi fanatikus hangja volt. Az ifjak felugráltak, ügy van, cselekedjünk! Munkára fel! Vezessetek bennünket! Ezalatt folyton nyílt a kávéház ajtaja, új alakok érkeztek új hírekkel. Csodálkozást kel­tett Vahot Imre és Klauzál Gábor megjele­nése. A bécsi forradalom hírét megerősítették

Next

/
Thumbnails
Contents