Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz

‘212

népesítették meg, mihelyt magára maradt, védtelen zsákmányul annak a pusztító szellemnek, a mit kebelében viselt. Ez a démon csak bókét- lenül, morogva csörgette láncait, a mig élt Petőfi; de nem került szabadjára. A hogy meteor módjára eltűnt a nagy költő, megváltozott minden. Petőfi a tordai unitárius parókiában búcsúzott el örökre a feleségétől. A feleség onnan indult ura keresésére, a mikor holt hire támadt, a mikor a háborús idők megengedték a keresést. Csak hetekkel történt ez Petőfi halála után. Egy fiatal iró kisérte ezen az utón, a mi a fölvont szemöldü, váltig zsákmányra leső nagy Galeotto nak elég alkalom volt a mélységes, hangos megbotránkozásra. Nyilván alaptalan volt a rágalom, alávaló gyanúsítás a sugdosás; de Petőfinó mindenben kezére járt a zöld- szemű szörnynek, a féltékenységnek, hogy az alaptalan gyanúsítás alaposnak lássék. Petőfi özvegye a nemzetnek volt özvegye ; minden szem rajta függött, hogy viseli gyászát. A hasztalan keresés utáu Petőimé megtelepedett félévre Kolozsvártt, egy tisztes honorácior- családuál kis fiával; mert nem akart a költő árvájával apjához menni, a ki őket üres marokkal, áldás nélkül bocsátotta az élet útjára. De hát akár a sajgó fájdalom, akár a vér ingere olyan dolgokba sodorta a huszon- egyéves asszonyt, a mit a nyárspolgárészjárás excessusoknak nevez. Petőfi özvegyének ablakain a késő éji órákban poharak csengése és dalolás szűrődött ki a téli éjszakába.

Petőfinó megtiprott hírnévvel hagyta el Kolozsvárt, hogy fiát elhelyezze apjánál s maga Pestre költözzék. Elhatározása fatális volt, romlásba vezette. Fővárosunk, bár nagyon szomorú volt közvetetlenül a nagy temetés után, de azért egy kis érdeklődés jutott a Petőfi özvegyének. Az özvegy azonban többet