Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz

* % V- A nyelvészek harcza az Akadémiában ma folyt tovább. Simányi Zsigmond válaszát Ballagi Aladárnak olvasta föl Zolnai Gyula 1. tag. A válasz voltaképen mentegetőzéseket és a Nyelvtörténeti Szótár dicséretét tartalmazta, mi­után Simonyi nem volt jelen Ballagi felolvasá­sain és ezek nyomtatásban még nem jelentek meg, tehát érdemileg nem szólhatott hozzá a kérdés­hez. Ily körülmények között persze kár volt ál­talában hozzászólani, ez azonban csak arra való volt, hogy Simonyi híveinek alkalom adassék nyilvános tüntetésre mesterük mellett. Az egye­tem egyik fekete tábláján ugyanis ékes felhívá­sok csőditik nap nap után a nevezett híveket az Akadémiára, minek eredménye is volt, mer ezek Zolnai előadása után éljenzésben törtek ki, mire azonban, egy úgy látszik adhoc ellenzék, zajos ,,abczug“-gaí felelt! Szász Károly osztályelnök rendre utasitá a zajongókat, mi közben Czobor Béla hangosan kiáltott a tumultusba: »Úgy lát­szik, ezek klaköröket is hoznak ide.“ A zaj csak­hamar elcsendesült s Kosma Ferencz, a szé­kelyföld monografusa teljes szeretettel áldozha­tott a 100 éves korában elhunyt Brassai Sámuel emlékének. E felolvasás nem keltett zajt, de min­denkinek jól esett, hogy a mérhetlen tudásu, sze­rény aggastyánnal egy félórát eltölthet, aestheti- kai és kritikai működését ösmerve meg Kozma \löadásában,

Next

/
Thumbnails
Contents