Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz

Esik, esik, esik, Csókeső esik; Az én ajakamnak fagyon jól esik. Az eső, az eső Villámlással jár; A szemed, galambom, Villámló sugár. Menydörög, menydörög A hátunk megölt; Szaladok, galambom, Jön az öreged! Es strömt, es strömt, es strömt Der Küsse Regentluth. Wie wohl doch dieser Regen Den glühenden Lippen thut! Beim Regen blitzt es auch Mit grellem Glanz zumal. Dein feuriges Auge, Liebchen, Gleicht einem Wetterstralil. Schon höre ich, mein Schatz Den Donner, der uns umrollt, Leb’ wohl, das ist dein Alter, Schon hör ich’s, wie er grollt. Persze, hogy a szójátékokat «esik — csókeso, esik — jól esik» a nagy Németország semmiféle Heyse Pálja nem bírná utána teremteni. De hol van az a magyar Heine-forditó és költő, legyen bár Endrödi, aki vissza tudná adni Heine e sorát; Die Kleine, die Feine, die Reine, die Eine! Az érzés páratlan mélységét, mely a Szeptem­ber végén cimii költeményt oly becsessé teszi, meghatóan tolmácsolja a forditó is, az Oda néz­zetek cimü vers fordítása pedig jó példa arra, hogy a viharos erőt mint lehet csattogó alliterá- ciókkal visszaadni. Valóban a Petőfi - kultusznak török - kanizsai Schulpe György derék szolgálatot tett. A nép­költőtől tanulta szeretni a népet is, ő, a törté­netkutató báró Nyárynak a közeli rokona. És e szeretetét nemcsak a nép költője dicsőségének terjesztése által mutatja; hanem hirdeti e szero- tetét azoknak a munkásházaknak kies kolóniája is, ott Pozsony egy külső telkén, amely kolóniát ez a Petőfi-forditó nagyúri bőkezűséggel alapított. A magyar forradalmi költő leglelkesebb hive, ime, ily nemesen járul hozzá a szocializmus kér­désének megoldásához.

Next

/
Thumbnails
Contents