Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz
Tizenöt éve már, hogy olvasom Petőfi munkáit, s miként akkor első ifjúságom tündérképeit az ő dalaiban találtam meg, úgy n.ost elkomorult férfi kedélyem legkellemesebb perczei azok, midőn költeményeit háboritlanul olvasgathatom. S van-e kortársam, ki ne igy gondolkozzék ? Az édes anyának legdrágább kincse egyet- 1 e n gyermeke, s ha még hibáiban is megannyi erényeket lát,az onnan van, mertjmagában is látja azokat, a fiú gyermek rendesen anyja tulajdonságait örökli. Egy nemzet gyermeke mily kincs lehet, csak az képes felfogni, ki megtudná mérni Petőfi veszteségét, melynek fájdalmát -édes anyja a nemzet azzal enyhíti, hogy nem akarja elhinni halálát. Az édes anya ápoló keze közül hamar elvágyik s el is távozik a fiú, az oskola, a barátok, a szerelem, és maga az élet mindig csalogatják az anyai szívhez néha viszszatérőt, — -s a fiú mindig hiszen a biztató szónak s a barátok, s a szerelem és az élet szavára mindannyiszor oda hagyja az édes anyai keblet és sok önzéssel rohan vándor útjára. Petőfi soha se hagyta el nemzetét s miként első eszmélete úgy barátsága , szerelme mind közös volt a nemzettel, s mint bizalmas gyermek szülőjének minden örömeit s minden gyötrelmeit édes nemzetével közölte. Külön templomot épített édes anyjának tiszteletére, melyben addig soha nem hallott szép hangokon zengte el isteni dalait. Rendithetlen oltárt emelt nemzetének, s oly dicsőén énekelt zsámolyánál, hogy a múzsák oda bájolva, gyönyörködve bámulák költői hatalmát. Dicsősége oly nagy, milyet csak nemzetek és népek milliói osztogatnak. És az ég is ma- lasztját küldé a kedves gyermeknek, mert szerelme tárgyát „Tündér álmait" m e g v a 1 ó s i t á ------és m e g á 1 d á őket. É s e nagy próféta szavai: nMig az embei' boldog nem volt, Addig meg nem halhat !“ bételjesültek. Ő boldog volt: mert szeretett és szeretve volt, „miként embernek csak szeretnie lehet.“ De még messze sem haladott a szellő, mely a szép mátka homlokán elsuhant, s még tán az erdödi hársak lombjain suttogott, midőn vészhangok zavarták a nagy költő boldog álmait -- s ő ébredezve búcsút monda a szerelemnek, kar- dptt kötött oldalára, s miként előre megmondotta, harczi rózsák termettek fendobögó ke
