Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz
Ezek az egyszerű, rövidke sorok megkapó érzelemmel szólnak hozzánk, mig mostani költészetünk hatodfeles, vagy ötös jambusu sorai unalmas prédiká- cziókra, vagy émelygő, elnyújtott, zavaros dallamokra emlékeztetnek. Kerényi úgy dalol, mint egy fiatal lány a zöld erdőben, vagy mint a pacsirta a hullámzó vetések fölött. Költeményeiben ritkán találunk pointe-ot, vagy befejezést, a végső szaknál mindig kihangzik valami. Félbeszakított dal egész költészete. Kedélye, sorsa Lenaura, költészete inkább Geibelre emlékeztet. Sokkal kevesebb benne az erő és szenvedély, hogysem világfájdalmas lehetne s nem érzi magát elég boldogtalannak, hogy őt magyar Lenaunak nevezhessük. Csak elvétve akadunk a kötetben ilyen hangokra: „Atröppenő madár, tűnő vitorla A kéj, mely engem olykor-olykor ér: Fájdalmam le nem dönthető feszület; Hajamba ragadt denevér. A nap ragyog 1 s én sápadt holdvilágnál Elhalt keservekről gondolkodom. Jövel márványleány, hideg felejtés ! Csókold meg égő homlokom.“ De ez nem az ő hangja. Az ő költészete igénytelen, idillikus, falusi verselés, egy csendes tájkép ragyogó tavaszi napsugárral, harmatos erdőben bolygó kis leánynyal, a falu előtt a porban pitykéző gyerekekkel s egy szive bujában dalolgató parasztlegénynyel a háttérben. Költeményei Németországban bizonyára nagyobb, általánosb hatást gyakoroltak volna. Vannak egyes versei, melyek naivságukkal, közvetlenségükkel a német lyralegszebb hangjaira emlékeztetnek; ilyenek például: „Leánydalok“, „Öreg ember őszszel“, „Halászok“, sat. Mennyi költészet van p. ez utóbbi költemény e két versszakában: „Holnap nyugodjék a lapát! Mert holnap ünnep ám — így mond az agg — s a szent misét Oly rég nem ha Ugat ám. Ünnepkor uj köntöst kapok, Tarkát Ígért apám — A sok gyerek mint nézi majd S ujjal mutat reám.“ — Mintha csak valami nagy német lyrikust olvasnánk fordításban. Mondom: fordításban, mert az eredetiség zamatját költeményein ritkán érezzük meg. Kerényi telve van germanismusokkal, miről az alább fölsoro- rolandó példákból is meggyőződhetünk : Magasszerü = nagyszerű (groszartig); dalinger (Liederreitz); ez ige szivén át Hangzik le ajkirul; dalfiu (Sängerknab’), tulföldi=tulvilági (übérirdischj pohár ka sör (Gläschen), rózsaszáj=rózsaajk (Rosenmund), dalember (Mann des Sanges) sat; sőt néha egészen helytelenül használ egyes kifejezéseket, mint:
