Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 16-os doboz

a halvány sugárok, bus mosolylyal hullnak róla szét. A tragikus sorsú, költői lelkű Póterfy Jenő, mikor halála előtt utoljára járt a Margitszigeten, hosszasam nézte a Buda felé lehanyatló napot s ennyit mondott: „Hogy vérzik, hogy merül“. Magát látta benne; ő is nemsokára vérzett és elmerült.

Ribot, a ki a teremtő képzeletről irt munkájában a tudatelemek szétszóródásából, meg újra tudatba fölmerüléséből vezeti le a képzelet teremtőnek mondott tevékenységét, a következőkre tanít meg: Az ember értelmi c§ érzelmi lény. Ha tisztán értelmi lények volnánk, a felejtés következtében szótfolyt tudatelemek az eredeti formákban és kapcsolatokban térnének újra vissza emlékezetünkbe; helvesebben szólva: talán szét sem esnének, mert mindezeknek a hatalmi különbségeknek főforrása az emberi lelek érzelmi fele. Az érzelmi együtthatók adnak bizonyos elemeknek uralmat a többi felett; az érzelmek hasonlósága teremt analógiákat a tudatelemek között és szüli a metaforák egész seregét. Ezek az analógiák erősebbek az emlékezés értelmi adatainál s az újra fölmerülésnél győznek. Az uj összetétel más lesz, mint a régi. Ez a tény ellensége a pontos emlékezésnek, de szülőanyja az alkotó képzeletnek. Minden művészi alkotásnak alapanyaga a szerzett lelki vagyon s értéke az egyéni tudat szerkezetétől, működési képességétől, működés-irányaitól függ; függ azután a féltudatállapótban végbemenő lefolyások minőségétől is, a melyeknek koronként fölbukkanó isteni perceit ismeretlenből, a múzsáktól, az istenektől származtatja a naiv bit. Ez az a két föl