Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 15-ös doboz
Egy képviselő-. A folyamodók 176-an vannak, hogyan választhatnának ezek egy tagot? Olgyai Lajos: Azt tartom, a’ vizsgálat annyival inkább szükséges, mert a’ panasz a’ városbirája ellen tétetik, ugyarfazon városbirája ellen, ki ellenük volt a’ folyamodóknak. így a’ vizsgálat szükséges lévén, azon előadásra szorítkozom csak vélekedésemmel, miszerint a’ folyamodó fél küldene egy tagot és a’ panaszlott szinte egyet; — azt tartom, a’ folyamodó nem nevezhet kiLmert nem Petőfi folyamodik, hanem a’ sz. miklósiak. Egyenesen nevezzen ki a’ ház vizsgáló bizottmányt. Elnök-. Ki van mondva, hogy vizsgálat történjék, ezt már nem szenved kérdést. Csiky Sándor: ügy vélekedem, miképen a’ háznak a’ maga kebeléből tagokat kinevezni nem lesz czélra vezető. (Szóló beszédében félbe szakasztatik) Én a’ komoly tárgyakból soha sem csinálok tréfát. Tanulni szívesen szeretek akár kitől, ki többet és jobbat tud náfamnál, de azért kinevetést nem tűrök. (Helyes! éljen!) Tehát azon véleményben vagyok, hogy épen a’ háznak a’ maga kebeléből vizsgálatot tevő tagokat kinevezni czélra nem vezet. Hiszen mi lenne ebből ? Vannak számosabb petitiók, mellyek iránt vizsgálatot kellene rendelni. Történhetik, hogy még több fog előfordulni, ’s több vizsgálatokat kell rendelni. Mi lesz ebből ? A’ ház felosztja magát vizsgáló bizottmányokra, kik fognak majd határozatokat hozni a’ hazát érdeklő dolgokban ? Az ilyen eljárás sem törvényeink szellemével össze nem hangoztatható, sem mostani körül ményeinkkel össze nem egyeztethető. Mi a’ vizsgálattételt illeti, a’ hatóságra bíznám. Mindenkinek van joga az egyes részrehajló tag ellen kifogást tenni: itt is fognak tehetni. Madarász László: Azon állítás, miszerint a’ háznak kiküldése törvényeink szellemével össze nem fér, semmi nyomatékkai indokolva nincs. Régi törvényeink szelleme a’ parlamentaris kormányzásról mit sem tud ugyan; de ez a’ ház > újság, mellyet a’ táblabirói régi törvényekből kihozni nem lehet, itt a’ parlamentaris ház eszméjét kell követni. (Helyeslés.) ügy áll a’ kérdés: ezen ház magának tartja-e fen a’vizsgálat jogát, vagy másra teszi által? Én a’ szélesebb szabadságnak embere vagyok ’s fentartani kívánom a’ háznak azon jogot, hogy a maga köréből küldjön ki részrehajlatlan egyéneket. Az előttem szóló képviselő azt mondá: az illető hatóságra kívánja bizni a’ vizsgálat megtételét, tehát azon bíróra, kit leginkább terhel a phnasz, mert e’ választási bizottmány megszűnik ható-