Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 15-ös doboz

—,—---------------------------------------------------------------------------------A „Temesi Lapok“ tárczája.

Ma huszonkilencz éve, hogy nemzetünk legnagyobb népköltőjét, a szabadságnak, szerelemnek, hazaíiságnak, emberiségnek és a természetnek nagy dalnokát, — egy bűbájos szépségű nyelvnek teremtőjét, melyet előtte soha senki sem beszélt, a hőst a csatákban; a „természet vadvirágát,“ szabadságharczunk lánglelkü Tyteusát: Petőfi Sándort fiatalon, mint fiatal embert, fiatal férjet, fiatal atyát: a legszebb földi áldások élvezetében, egy diadalmas pályafutás rövid elején babérral dúsan övezve, az általa már évekkel azelőtt megjósolt dicső halál utolérte a — segesvári sikonl

„Ott essem el én,

A harcz mezején,

Ott folyjon az ifjú vér ki szivembül,

8 ha 8jkam örömteli végszava zeneiül,

Hadd nyelje el azt az aczéli zörej, _

A trombita hangja, az ágyudörej,

S holttestemen át Fújó paripák

Száguldjanak

..................

S ott hagyjanak engemet összetiporva!“

dalolta ő; s a felhevült költői lélek eme nemes, nagyszerű és dicső látnoki óhajtása beteljesedett, — beteljesült nagyobbszerüleg, pontosabban mint kívánta, — ő eltűnt. Eltűnt mint Romulus s tán az istenek vették fel magukhoz, mert ott van ő az Olympuson — a magyar nép szivében. „Örömteli végszavát“ senki sem hallotta; elveszett a zörejbe és dörejbe.

Egész ország úgy beszélt róla, mint egyik legnagyobb kincsünkről. Csoda-e, ha évek hosszú során senki sem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy e drága kincset is elveszítenünk kellett .... hogy Petőfi nincs többé!