Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 15-ös doboz

A£nemzet nem maradt adds nagy fiának kegyeletadójával, ismert nyughelyét megállapítani nem birta, emlékének Budapesten érczbe öntött szobrot emelt az eskütéren, a Dunaparton, a szobrot Izsó Miklós tervezte s annak elhunytéval Huszár Adolf fejezte be, mely méltó nemcsak a költi szelleméhez a főváros magas igényeihez, de a szobrászok nevéhez is. E szobor 1882. évi október 12-én lepleztetek le, az emlékbeszédet Jókai Mór mondotta el, a lakomán pedig, melyet ez alkalommal a végrehajtó bizottság rendezett, Szász Károly monda el pohár- köszöntőjét, szavaiból idézem a következőket:

„A magyar nemzet ma legnemzetibb s legnagyszerűbb költőjének állított szobrot: tegye rá irodalmunk, általa újjá szült költészetünk azt a koszorút, mely őt megilleti, legyen vadvirágokból kötve, de művészi kézzel: igy lesz méltó folytatója az ő költői munkájának.

A költő mellett azonban a hazafit és a hőst is megilleti egy vérvirágokból kötött koszorú a szobor talapzatán. Nem a poütiknak, hanem a hazafit ünnepeljük Petőfiben, aki nemzetének oly keserű igazságot mondott s hibáit oly eleven tűzzel lobbantotta szemére mint Széchenyi» kívül senki, de szintoly hazaszeretetből raelylyel nemzete, dicsőségében és gyalázatában, erényeiben és bűneiben osztozott — s mikor nemzetét ostorozta is, kikiálltotta a világnak, hogy büszke rá, hogy magyarnak született. Miut hős, nem volt hadvezér s nem nyert csatákat, de megtette a legtöbbet, a mit katona megtehet: elesett a hazáért!

Sírját nem keressük már. Nem síremléket akarunk állítani neki, hanem oszlopot halhatatlan dicsőségének, melyre koszorúinkat aggathassuk. Nem siratjuk, hanem büszke lelkesedéssel, üdvözöljük szellemét, melynek még az érczoszlopnál is maradandóbb emléke halhatatlan müveiben, tanszereimének a sirból is kitörő lángjaiban s az általa megújított magyar költészet nemzeti és világra szóló haj tásában van.“