Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 15-ös doboz

A lapok rendre hozták e közleményt, de valamennyi kételkedett annak megbízhatóságában, maga a .Budapesti Napilap“ is helyesen jegyzi meg :

„Szibéria nincs oly messze tőlünk, hogy onnan oly nagy költő állítólagos rabságának hire 28 év alatt át ne szivárgott volna, Oroszországnak nincs oly börtöne, melyből Petőfi panasz hangjai ki nem hallatszottak volna.

Manasses Vilmos, ki Boros András álnév alatt j terjesztgette e híreket, Erdélyben letartóztatván Kolozs- ' vártt az alispáui hivatalnál kihallgattatott s vallatásakor töredelmesen beismerte, hogy Petőfit soha nem látta és nem is ismeri, a nemzetet izgalomba hozott hirek terjesztése miatt átadatván a fenyitő bíróságnak és el is Ítéltetett.

Ha meggondoljuk, hogy Bányász Sándor ki maga csakugyan volt Szibériában elfogva, ottani élményeiről egy terjedelmes leírást tudott közzétenni, melyben saját rabságát igen részletesen leírja, a miből kitűnik, hogy a helyi viszonyok a fogságba esettek előtt is ismeretesek, — legalább azok előtt, a kik szellemi megfigyelni tudó tehetséggel bírnak — és az is kiolvasható, hogy a szibériai foglyok nem egymástól külön külön zárva, hanem csoportokba osztva vannak, meggyőződhetünk arról is, hogy Petőfi szibériai fogsága képtelenség.

Bányász Sándor ur füzetében olvashatjuk a lengyeleknek az ott levő néhány magyar (de nem politikai fogoly) irányábani rokonszenvéről s szolgálat - készségéről, s mivel Petőfit nem csupán Magyaror- ság s avval olyannyira rokonszenvező lengyel nemzet, de az egész müveit Európa ismeri, egyáltalán fel sem tehető, hogy Petőfi, ha csakugyan fogságba került volna is, annyi év alatt holléte ismeretlen lehe tett volna, fogságát ha más nem, lengyel menekültek árulták volna el. De maga az orosz nemzet s annak intézői legcsekélyebb indokkal sem bírtak arra, hogy egy más nemzet legnagyobb fiainak egyikét oly bánás módban annyi éven át részeltették volna, ezt még Oroszországtól sem tételezzük fel.