Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 15-ös doboz
költői, de a fölemelkedő szív örömhangjai még költőiebbek; azok a költészet egén az est; ezek a hajualpir. A szem egyformád szépnek találja mindkettőt, a kedély azonban örőmestebb malat a kelőn, mint a nyugvón. Petőfi Sándor szerelmi lyráján a keserv le- alkonyodott és helyébe a remény hajnala kelt. A sötét kételyt nyájas s jótevő sngarak oszlatok el, a szabadság és szabadosság érzete szü- kebb határok közé szorittatott; kedélye ismét visszanyerte teljét és egységét; a hangszer minden búrja belevegyillt az össz-zenébe ; a népies mnzsa, mely sokáig idegenkedett a költőtől, régi jogába lépett s tllndérkertet alkotott a költő érzelemvilágában , melynek legszebb virága a szerelem vala , nem kalandos és műié- kony többé, hanem hív és állandó; a költő már nem keresi az ideális alakot, de dicsőíti a föltaláltat, szóval: minden megváltozott, csak a művészet maradt állandó. Dalait e korszakban a népies és mttszertl csudás vegytilete jellegzi. Az érzemények belát- hatlan mezején a kiindulás mindig a tisztult s költöileg finomított vágyból történik s az alkotott boldogság édes megnyugvásába tér meg. — Minden vidám arcot ölt, mert a sokat zaklatott s keserített kedély biztos menbelyre érkezett. A költőnek nincs szüksége naivság után törekedni ; hisz a naivság tengerében ringatják csolnakát szerelmi hiszékenységének kedvező szelei. Nincs itt semmi izetlen , semmi bizarr; nem nralg tettetett világfájdalom és gyűlölet, nem rettegtet sötét kétségbeesés és megsemmisítő skepticizmus; minden a természetesség és művészet kifolyása. Dalai, melyeket e korszak termett, „szivárványai valának mámoros lelkének," az örök frigy szivárványai ; azért örökké szépek, örökké mosolygók, vagy, hogy egy jeles angol iró szavait alkalmazzam rájok: halhatatlanok — az igazság halhatatlanságával. (Folytatása köv.)
