Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 15-ös doboz

Vörösmarty geniusát mindenki naiv, széliek lágy hangon olvadozónak tekinti: pedig éjien ellenkezőleg — a lélekvizsgáló előtt úgy 1ünik fel, mint egy imposans lelkierejü, óriási szenvedélyekkel biró athléla — a ki sokkal erősebb mintsem elragadtatni magát,, s a legszilajabb indulatroha- mokban is fékezni bírja hevét.

Ilyen a Vörösmarty geninsa, ha megismerkedünk vele közelebbről.

Nézzünk csak a Vén cigány alakjára, melyet elgyengült aggkorában irt: itt, nem bírt uralkodni viharos fájdalmán. Kitörni látjuk egész költészetével öl, legmélyebb bensőséggel a prófétai ihlet, magaslatai'öl.

íme, minő hangokat adhatott, volna Tyrája!

És ezt, — hogy alávetette magát a slendrián szabályszerűségnek — a saját kárára tette.

Vesztett eredetiségéből, s innét van az hogy mig Petőfi nyíltan olvasható könyv gyanánt tárta fel szivében érzéseit: addig Vörösmartyt nem csak megérteni, intenlióit felfogni, behatni egészen annak szellemébe, de még nehéz átérzeni is.

Vörösmartyt, a sorok közül Imii olvasni: a ki beakar szivéig látni tanulmányo/hia kell az egész embert, mert jtt. labyrinth fiijain járunk. Épen mint Széehenyin olyan lit okszerű varázsde- beg Vörösmarty geniusa fölött is.

Legszebb müvei kétségkívül ódái és ejiosai. Vörösmarty ódáiban ás eposaiban olyan remekműveket, hagyott hátra melyekhez hasonlókat sehol sem találunk.

Milton, Homér, Camoens, egyéniségük eredetiségével hatnak: Vörösmarty ha mindenütt megtagadta magát is az áltekintélyek s a krilika együgyű tapsainak kedvéért, — itt e két nemben teljesen a maga különös sajátságaival lép előtérbe.

Lángszenvedélyei hangjával néha-néha megszállni belőle az elnyomott, fájdalom: s prófétai ihletéssel megrázza minden idegét szivünknek. Tud ő borzalmas, fenséges, heroicus, elragadtak'» naiv, humoros, daemoni — minden leni: hatalmas agyának élénk képzelete kiszínezi a legrendkivü- libb tárgyakat is: s a viliig irodalomban oly sok oldaluságot, mint nála — nem igen találunk.

E két tehetség zenei és színfelfogásai kifejlett érzéke emeli őt a világirodalom legelső rangú epicusai és óda irói közé. E két tehetség nélkül epicust és óda irót nem is lehet képzelni; mig a dalok slb-nél elég ha némi gyakorlatra tesz szert, a riinelésben, s meg van áldva a természettől beteges érzékenységgel — hogy dalolni tudjon minden kis baján, a versiró.

A nagy költők épen ebbe különböznek a vers íróktól. Az ő nagyságok épen abba áll —- hogv uralkodni tudnak önmagok fölött.