Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 15-ös doboz
A szamosujvári közjegyző megjelent ma a kihallgatáson és tőle azt tudtuk meg, hogy ugyanezen Manasses, Máthá János név alatt jelen óv április havában háromszor is megjelent nála és sürgette egy füzesi család hagyatéki ügyének le- tárgyalását, annak a családnak, melynek eltűnt tagjául adta ki magát Füzesen. Itt azt is állította, hogy Mexicóbm katonáskodott Miksa császár seregében. Megjelent továbbá a kihallgatás folyamában Minorich K. Kolozsvár város főkapitánya és Philippi Gvuia tizedkapitány s azt a fontos körülményt közölték az alispánnal, hogy a városi rendőrség máj. 3-án a kétvizközti tizedben egy Máté János nevű csavargót fogott el s mint ilyent 5 napi dologházi fogság után eltolonczoltatta. A tizedkapitány a vallomás tevő Manassesben azt a Máté Jánost véli fölismerni, Máté János akkor is egy külvárosi főldész előtt katouaviselt embernek adta ki magát, ő.-füzesi születésűnek, református vallásu 46 évesnek. Megbízható adatokból kitűnt az is, hogy Manasses Mócson a csendőrségnek semmi féle útlevelet nem tudott felmutatni, sőt ez iránt megképeztetvén, azt hazudta, hogy Kolozsvárit a Gene- ral-Commandónál hagyta, továbbá megkérdeztetvén azon Szabó nevű egyén, ki állítólag kérelmet készített neki, Szabó (a kinek Manasses István nevet adott, holott Mátyás) semmit sem tud róla. Valamint az is bizonyított hazugság, hogy Mócson vevény mellett adott volna fel levelet. Ezeahez adhatjuk még azon általunk már tegnap felemlített levelet, melyet dr. Molnár József Csikmegye főorvosa Kolozsmegye alispánjához intézett. E levélből idézzük a következőket : A kezeim közt lévő felvételi jegyzőköny tanúsítása szerint a csik-szeredai egyedüli honvéd- kórház 1849. jun. 23-án nyittatott meg, és aug. 10-én oszlott fel, összesen tehát csak 49 napig működhetett, ennél fogva se Manasses Dániel, se más beteg honvéd ezen kórházban nem feküdhetett 9 hétig. Továbbá: a 67-ik honvédzászlóaljból egyetlen egy beteg sem fordult elő ezen kórházban Szováth helységében pedig csak két honvéd