Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 15-ös doboz

ugyszólvu csak felületes kihallgatás következtében el­beszéléseiben és emlékező tehetségében egészen, s minden ténykörülményre nézve megnyugodnunk nem lehet. Néijü homály és ellenmondások is vannak val­lomásában. Nem lehet kivenni azt, mikor vitettek Szt-Pétervárra, meddig volt ott, s mikor s mely ólom- bányákba küldettek. Továbbá 1854-ban hogyan ke­rültek ismét vissza az ólombányához ? Szóval a dátu­mok kérdése tisztábban kiderítendő. Arról sincs fölvilágosítás, hogy Bécsben minő kezekből kapták az 5—5 Irtot a visszaérkezok ? Ez is kitudakozandó lesz s a belügyminisztériumnál levő útlevele is megiekintést érdemel. Ezenkívül a megnevezett többi hazatértek u. m. n.-szebeni Kovács László, koronkai Vízi Ferenc s szi­tás-keresztúri Barin Miklós illetékes elöljáróságaik ut­ján szintén kikerdezendök. Meg vagyunk győződve, hogy Monosses Dániel vallomása a kiegészítendők pótlásával nemsokára a magas kormány elé terjesztetik, s hízunk hazafias kor­mányunk tapintatában és erélyében, hogy — ha még nem történt volna — a fölmerült s napról-napra sza­porodó meggyőzőbb adatok alapján megteendi a kellő lépéseket az ólambányák magyar foglyainak kisza­badítására. N—s.

Next

/
Thumbnails
Contents