Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 15-ös doboz

A Petőfi emléktábla leleplezése. Sopron, március 14. A holnapi nap jelentőségével vezető helyen foglalkozunk. Itt csupán a tájékozódás céljából még egyszer összegezzük a holnapi nap programmját. A leleplezési ünnepély délelőtt 11 órakor veszi kezdetét a halász-utcai polgári fiúiskola előtt. A felvonulás a Papréten, a Torna-utcán, a Végfordulaton át történik a Halász-utcába. A rendőrkapitányság vezetője H e i m 1 e r Károly dr., a tegnap közölt rendeletének ki­egészítéséül még a következő rendeletet bo­csátotta ki : Tekintettel arra, hogy a Petőfi emlék­tábla leleplezési ünnepélyének sorrendjében változás állott be, a f. hó 13-án kiadott köz­leményemet odamődósitom, hogy a Petőfi ünnepélyre történendő felhajtást csak a Vég- fordulat-utca felől engedem meg. A kocsik az ünnepély tartama alatt a Menedékház- utcában sorakoznak és az ünnepély befejez­tével ismét a Végfordulat-utcának hajtanak le. A Szederutca felé úgy a felhajtás, mint a lehajtás tilos.“ Az ünnepély alatt az emléktábla meg­koszorúzása a következő sorrendben történik : (A zárójelben levő név a koszorú letevőjéé.) Sopron város (Töpler Kálmán dr.) ,Petőfi- társaság (Ferenczy Zoltán dr.), Sopronvár- megye (Kakas János dr.), pénzügyigazgatóság, államépitészeti hivatal (Keleti Izsó), kereske­delmi kamara, ipartestület, mint iparhatóság, Irodalmi és Művészeti Kör, Függetlenségi és 48-as párt (Berecz Ábel), Képzőművészeti-kör (Ullein József), Szinpártoló egylet (Zergényi Jenő dr.), Zeneegylet, Dunántúli Turista Egye­sület (Hatvan Ferenc), Győri vasút (Simay Tivadar), Kath. kör, Iparegylet, ev. tanító­képző-intézet tanári kara, ev. theologia, kath. főgymnázium, ev. lyceum, a lyceum magyar társasága, a Lahne-féle főgymnázium önképző­köre (Esterházy Károly gróf), felső leány­iskola, áll. felső reáliskola, polgári fiúiskola, izraelita népiskola (Rosenthal Ferenc tanító).

Next

/
Thumbnails
Contents