Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 14-es doboz

I Ferenczy Ferencz székfoglalója. A Petőfi-Társaság vasárnapi ülését a társaság egyik most választott tagjá­nak, Ferenczy Ferencznek székfoglalója tette kiválóan érdekessé. A «Pogány Gábor,» «Flirt,» «Nagy érzés» szép- talentumú és népszerű szerzője legújabb színpadi művé­ből, az «Örök harcz» czímű drámából mutatott be pom­pás alakokkal, elmés és mulattató jelenetekkel bővelkedő részleteket a megjelent előkelő közönség zajos tetszés- nyilvánításai között. Az új tagot Endrődi Sándor másod­elnök üdvözölte a társaság nevében meleg szavakkal. Ugyanő emlékezett meg a két legközelebb elhunyt tag­ról, Éjszehy Károlyról és Irmei Ferenczről. Zempléni Árpád másodtitkár Thaly Kálmán levelét olvasta föl, mely­ben az ősz tudós tiszteleti taggá választását köszönte meg. Ugyancsak Zempléni mutatta be ezután Vajda János filozófiai gondolkodásáról írott tartalmas értekezé­sét. Majd Szávay Cyula, a kitűnő poéta olvasta föl egy bokrétára való gyönyörű versét a közönség élénk tetszése mellett. (Egyiket mai számunkban közöljük.) Végül Nóg­rádi Pap Gyula «Gvadányi» czímű sikerült hazafias ver­sét mutatták be. A zárt ülésen Herczeg Ferencz elnök bejelentette, hogy a Petőfi-ház vételárának első részletét, negyvenezer koronát, a társaság már kifizette. A titkár a Vigyázó-pályázat eredményéről tett jelentést, melyre ez idén nem kevesebb, mint másfélszáz vers érkezett. End­rődi Sándor azokat az ereklye-adományokat jelentette be; melyek a Petőfi-ház számára legközelebb a társasághoz érkeztek. Ezek az adományok, melyek örvendetes bizonyí­tékai a megindított akczió iránt való érdeklődésnek, a következők: özv. Hegedűs Sándorné, Jókai Jolán a Petőfi- háznak ajándékozta összes Jókai-ereklyéit, amelyek között bútorban, kéziratban, képben és egyéb emléktárgyban jelentékeny számú Petőfi-ereklye is van. gr. Teleki János, néhai Teleki Sándor grófnak, Petőfi barátjának fia, két darab, Bernáth Gáspárhoz intézett eredeti Petőfi-levelet küldött a Petőfi-háznak, továbbá Bernát Gáspár végren­deletét, amelyekben a levelekről is intézkedik. Benczúr Gyuláné öt darab Petőfire vonatkozó ritka füzetet kül- > dött a társaságnak. Kéry Gyula nagyszámú régi hírlapot, hangjegyet, Petőfi-ábrázolatot, Petőfiről szóló könyvet és ponyvaterméket jelentett be. Baráti Lajos, Petőfi életének érdemes búvára és Pongrácz Elemér szintén értékes és becses tárgyakkal gyarapították a Petőfi-ház ereklye­kincseit. Ajtai K. Albert kolozsvári nyomdatulajdonos a K. Pap Miklóstól szerkesztett Történeti Lapok három évi folyamát küldte meg, amelyben a Petőfi halálára vonat­kozó ismert adatok egy része jelent meg legelőször.

Next

/
Thumbnails
Contents