Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 14-es doboz
Akkor te boldog, ur, szabad lennél, Megtudnád, bogy én bölcs és jó vagyok S abban, mi téged boldoggá tehet, Semmi kívánni valót nem hagyok. De te erényt és hazát megtagadsz, Lelkiisméret nevetség neked, És csak érte jól megfizessenek. Te kész vagy elárulni Istened. Te csúszol, mászol, hitvány eb gyanánt, Kény asztaláról hulló morzsáért, És meggyilkolnád tennen véredet Egy hivatal, vagy egy hitvány jelért. Kiből telik ki hóhér és poroszló ? Vajon azok nem a véreid-ó? Ki épit Bastillet? ágyukat ki önt? Kiket nemzettél, vajh nem azok-é? Ki borul arczra a kényszer előtt, Nem te vagy-é a gyáva tettető ? Ki hazudja őt földi Istenének, Nem te, a gyönyör-és kincsszerető ? Oh szégyenülj hát, romlott, gyáva nép, Panaszt emelni földön ellenem, És tudd, hogy a mig romlott, gyáva lészsz: Szemem addig reád én nem vetem. Sőt tudd meg, hogy ön-romlásodnak a Gyógyszeréül adtam a zsarnokot S hogy ha nem hajtasz az erény szavára: Nyomor és ínség legyen orvosod. De mind örökké nem haragszom én, Szeretlek én, eltévedt fiamat S ha jobbra térsz s ha majd eszedre térsz, Beád fordítom nagy irgalmamat. Csak tárd fel nékem szived ajtaját, Én abba mindjárt bele költözöm S együtt lesz vélem az ész, az erő, Te lész templomom, legfőbb örömöm. És arczom előtt mind a zsarnokok, Mint pogány bálvány, porba omlanak S a szabaddá lett népek ezrei Nevemnek örök hálát mondanak. Tompa Mihály.
