Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 14-es doboz
De nézd az embert! Itt áll szótlanul. Hallgat mint néma, mint egy kődarab, Bár keblében zajong az érzelem, Nem szólhat ő, mert teste-lelke rab. Nem szólhat ő, mert aki úgy beszél, Mint a miként érezni megtanult: Nevedben, Isten! véres bárd alatt A végtelenség mély sírjába hull. Honában a nép szolga s bujdosó Kehiében zár bűt és keserveket, Csak akkor sir, midőn nem látja más, És te Isten, ezt békén tűrheted? Vagy oh tán a fájó szivdobbanás, És a sóhaj neked kedves zene? Gyönyörködtet, s azért elvégezed, Hogy szent füledbe végkép zengene ? Tán a könyük, miket nép milliók, Szeméből égő fájdalom facsar, Teszik koronád drága gyöngyeit, Hogy ékesítsen csillogásival! A jogtalan kiontott honfivért, Mely boszut kérve hozzád felkiált, Kedvtelve nézed hullámzásiban * Hogy azzal fessed trónod bíborát? Mosolygva nézed mit tesz a király, Oh mert nevedben tesz, mit csak tehet, Hogy is büntetnéd őt a zsarnokot, Hiszen viseli földön képedet! De mit Isten! hozzád kiáltok én, Kit nékem csak a képzelet teremt! ? A képzelet miként fölépité, Lerontja büszke trónod oda fent! És itt alant, ki képed viseli, A millióknak felkent gyilkosát, Majd megfeszíti a nép egykoron, / Es önfejére tesz majd koronát. Petőfi Sándor. hiányos, sőt töredékes, közöljük e helyen legalább ama részeit, melyeken a leírási hibák kevésbé érezhetők, kérve olvasóinkat, hogy a mennyiben a költeménynek netán birtokában lennének,azt hozzánk kiegészítés végett beküldeni szíveskedjenek. Felhasználjuk az alkalmat egyúttal arra, hogy Petőfinek' ama czigány legényről szóló románczát, aki éle’ét áldozta gazdájáért s kiről Jókai »Útitáskámból^ czimü közleményében (Életképek 91. sz.) tesz említést, közlés végett beküldetni kérjük, ha még meg volna valakinél. Szerk.
