Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 14-es doboz
I. évf. 72. SZ. ÉI.ETK — Nem voltam a városban, — mondá egy hang, mely Bertának szivét hasította keresztül. — Mivel lehetünk a nagysád szolgálatára? Pompásan méltoztatki kinézni, mint az élet, — beszélgető Kaller, hajlongva és hízelgőén mosolyogva, mintha nem tudná, hogy az asszonyságnak hat héttel elébb férjétől méltóztatott megszökni. Mit tartozott azonban ez az üzlethez! Elegánsan nézett ki, és bizonyosan volt pénze is, ez a fő. — Nehány pár keztyüt akarok venni, Kaller ur — mondá, elfoglalva a széket s vizsgálódva nézegetvén Bertát tetőtől talpig, lenézően fordította el fejét és gúnyosan mosolygott. — Miféle harisnyák ezek ? — kérdé, a táblán heverő harisnyákra mutatva. — Eladók, — válaszoló. Kaller sajátságos mosoly - lyal, mely gúnyt és szánakozást fejezett ki egyszerre, mi alatt szemeivel Berta felé intett, ki elfordított arczczal ült, benső felindulását leküzdeni igyekezvén s kezénél tartva gyermekét, ki a czifra nénire meredt szemekkel bámult. / — Uúúúgy, — mondá a divatos hölgy, ismét egy lenéző tekintettel mérve végig a szenvedő teremtést, mintha egy beszélni tudó sárdarab nézné le a gyémántot. Kaller azonnal elővonta a keztyüs ládát, mialatt a segéd Bertához lépett. — Egy forintot adhatunk érte de többet nem. — A harisnyáért? kérdé a divatos asszony. — Szolgálatára nagysád.-— En adok érte kettőt. — Amint méltóztatik. — Kérem, fizessék ki a forintot, — fuldoklóit Berta. — O nagysága két forintot Ígért érte. — Én önöknek ajánltam föl, kérem fizessék ki, és tegyenek vele, amit akarnak. A kereskedő fejét csóválva adta át segédének a forintot, a divatos nő pedig kaczagott, s midőn Berta, a nélkül hogy rátekintett volna, tántorogva elhagyá a boltot, még hangosabban kaczagva felkiáltott : — Szegény asszony, — ez nincs magánál! — De valóban, — válaszolá a kereskedő igen komolyan, és mutató ujjával homlokát érintve, —bogara van. — Minden jóakaratot visszautasít, ezer forintos ajándékokat tesz, a pénzes leveleket nem fogadja el, hanem harisnyát köt, egy forintért árulja és nyomorog. Bizonynyal azt hiszi, hogy harisnyája, avagy az a forint, melyet harisnyájáért kap, legalább is tiz ezer forint értékű, s hogy vele a menyországot vásárolja meg maga és fia számára, ami nagyon könnyen megtörténhetik, ha tudni il^ik, mind a ketten meghalnak éhen. Kaller ur, e nagyszerű vicz felett méltóságosan röhögött, a divatos hölgy, pedig mintha mégis bántaná valami, nyomottabb kedély- hangulattal s erőltetett nevetéssel kontrázott. Oh törpe, törpe emberek, akik kinevetitek azt, mit fel nem birtok fogni! Hány nagy lélek görnyed a közönségesség tompa agyvelejének e terhe alatt, és hány nagy lélek törik meg! Ahelyett hogy kikutatni, megérteni igyekeznétek az isteni szikrát, melyet az alkotás kegye beléje lehelt, hogy a sötétben tapogalozók, világitó tornya legyen, »bogárnak« nevezitek a fényt, melynek melegségét gyúanyag nélküli kebletek nem épek. 633 érzi meg. Az őrjöngés tövis koszorúját nyomjátok a felkent homlokra, és megfeszítitek, aki megváltástokra született. A törpe megmozdithatlannak véli a követ, melyet az óriás elhengeritne, ha megnem ölnék őt akkor, mikor a munkát végbevihetőnek állítja. így volt az, és talán igy is marad. Többnyire keserű annak sorsa, ki embertársainál nagyobbnak született, mert a kicsinyek nem szívesen tűrik el e nagyságot, — na de azért volt Galilei aki állítani merte, hogy daczára mindezeknek : »mégis mozog a föld!« XIX. Ök megbocsátottak! Berta ingadozó léptekkel haladt lakása felé. Nem látott semmit, nem hallott semmit, s mintha zugó hullámok vagy surlódó ember-tömegek tombolnának körülte, erősen tartá kis fia kezét, mintha minden pillanatban ki volna téve a veszélynek, hogy még ezt a kincsét is elveszti. Hiszen ellene volt esküdve ég föld, és az ember. — Mily lenézéssel, és közönyösséggel viseltetett iránta még az a kereskedő is, ki elébe futott a belépő dámának, — és—és—és ....... N em csak a szó, a gondolat is elhal néha s a fájdalom épen oly zsibbasztólag hat az agyvelőre, mint a szívre. Undor, utálat, gyűlölet, megvetés, melyet ama nő iránt érzett, mind mind fel volt most korbácsolva benne, és rohamosan zajlott a vér, szíve és agya véredényein keresztül. És ezt a nőt, még ezt is előnyben részesítik! — Hát mindennél, — mindennél megvetettobb a szegénység ! S midőn elgondolta a bolti jelenetet, hol vele, mint egy szolgálóval, mintegy eszelőssel bántak el, — mintha valami megragadná, s rohanna, rohanna vele fölfelé a magasba, pár pillanat múlva, szédítő mélységben, mint egy féreggomolyt, látta maga alatt az emberiséget. — Igen igen, — susogta valami a magasságban — ez a féreggomoly ott lenn, az az emberiség! — És jól esett hallania, megbántott, felbőszült önérzetének e vigasztaló szavát, mely lecsilapitá keblében a vihart, és ereiben a vért, — s nemtő gyanánt támogatva őt, — felemelő fejét és büszkébb volt mint valaha! Hanem egy másik kérdés, mely nem önérzetét, hanem, a nő, a feleség érzelmeit támadta meg, zajlott, kóválygott most előtte: — »Mit akar itt ez az asszony ? Hát Szerecsen hol van ?« — És e kérdésre, homlokán kigyult a láz. Ha megjött, ha e nővel együtt jött meg! Maga sem tudta, hogy miért, hanem megkettőztette lépteit, hogy Zoltánkának futnia kellett mellette. Otthon, — otthon akart lenni. Látni akart, hallani akart, tudni akart. Előérzet avagy ösztön sugallta-e, hogy ott valaki, avagy valami vár reá? Nyugtalanságaminden lépéssel növekedett, és e nyugtalanság közé félelem kezdett vegyülni. (Folytatása következik.) Petőfi, Szládkovics, Lenau. Az »Életképek« egyik számában lapunk egy barátja figyelmeztetett, hogy e három költő egy időben volt tagja a selmeczi ág. hitv. evang. lyceumnak. Közöltük e sorokat, fölkérvén egyúttal a selmeczi lyceum magyar 72-
