Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 14-es doboz
2 SZÜNÓRA Nem volt kibúvó a fizetés alól. Mig egyszerre — úgy látszik bennem tombolt legbőszebben a szenvedély — felkiáltottam: »Meg van!« | Kolumbus a fölfedezett száraz földet, melyet hosszú bizonytalan utazás után először megpillantott, nem üdvözölte oly örömmel, lelkesedéssel, mint társaim az én szózatomat. »Mi van meg?« — volt az újabb kérdés. »Alakits.unk magunk bandát!» Volt köztünk hegedűs, gordonkás, nagy bőgős, pikulás, pompásan megalakíthattuk a zenekart, melynek direktorául engem választott meg a közbizalom. (Korteskedni sem kellett a bizottság tagjainál, hogy rám szavazzanak!) Ha a leczkét oly buzgalommal tanultuk volna, mint a mily szorgalommal muzsikáltunk, az év végén a páter professzor kegyetlen zavarba jut, mert nem tudta volna kinek nyújtsa az első eminensség pálmáját. Én a gordonkámra teljes bizalommal tekintettem, mert meg voltam győződve, hogyha mosoly lesz hódítható Sárika ajkairól, abban ez a gordonka fog közreműködni leginkább. Mindanynyian várva-vártuk azt az időt, melyben kiállunk a kis három ablakos ház elé és elmondjuk dalban egy egész szerelmes zenekar titkos érzelmét, Az az eperfa árnyékolta ház, az a nagy kutágas, azok a salugáterek, melyek késő őszig ott őrizték a keskeny ablakokat, tömérdek poezist leheltek. Táplálkozhatott volna belőle nem egy nagy pipáju, kevés dohányu fűzfapoéta. Néhány hét múlva már ki voltak tűzve az előadandó darabok: »Sajó kutyám, hejh de mélyen aluszol«, »Csicseri borsó vad lencse«, »Zeng az érzet sziveinkben«, »Sárga ugorkának zöld a levele«, mind megannyi szívhez szóló műdarab. A nagybőgős (egy köpcös kis biczegő gyerek: Savó Gyurka!) már a kalendáriumot is a kezében tartotta, hogy kifundálja: fog-e a Sárika neve- napján sütni a holdvilág vagy nem?... »Süt, süt, síit!« — kiáltotta örömében, akárha a nagy lutrit csípte volna meg s hamarjában el is feledtük, hogy voltakép mi is sütheti ? Fenségesen ragyogott a hold ott a magasban és itt alant nem kevesebb ragyogás ült a banda arczán. Ma este, Sárika névnapján adja az első szerenádot a szerelmes szövetkezet. Én megelőzőleg egy egész óráig voltam a borbélynál (akkor mégnem ismertük afodrász urakat!) s úgy felsüttettem az úgyis göndör fürteimet, hogy öröme telhetett benne a holdvilágnak és Sárikának egyaránt. A hódítás bizonyos. A mint a lapos hajú, kivakszpomádézott fejű társaimon végig tekintettem, önelégülten vártam a sikert, mely el nem hagy, mint nem hagyta el Cézárt! Éjjel tizenkét óra volt; az eperfa lombja nagyot köszönt, mikor a Sárika ablaka alatt elhelyezkedtünk és stimmmoltunk. Az én ideám volt, hogy először a »Sajó kutyám, hejh de mélyen aluszol« megható kezdetű dalt huzzuk el. Az egész banda érezte az első éji zene fontosságát. Már éppen a »Sajókutyám«-... nál voltunk, midőn hallottuk a salu- gáteres ablakon belül Sárika megható hangját: »Mama! Még eddig nem kaptam éji zenét! Hallod?« Ebben a perczben azonban visítás hallatszék. Sárika a paplan alá húzódott. Boldog ő, hogy oda húzódhatott és boldogtalanok mi, kik nem húzódhattunk. Két szilaj bodri kutya ugrott át a kerítésen, rontott a banda közé; kettőnknek a lábát oly gyorsan megharapta, hogy odavágtuk a kis bőgőt, nagy bőgőt és eszeveszetten, fegyvertelenül rohantunk el az adandó első éji zene helyéről. Még most is meg van a helye a Sajó kutya rossz indulatának. Máig sem tudom, mikor kapta aztán Sárika az első éji zenét.
