Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 14-es doboz
— Előttünk van Thales Bernard franczia költőnek azon levele, melyet a vele levelezésben álló Kertbenyhez intézett, kíséretül a szinte ez alkalommal küldött franczia költeményekhez, melyekben néhány jelesb magyar költőnket dicsőíti. Kivonatosan közöljük némely helyeit, nem hiú fitogatás- kép, de hogy némi észrevételeket tegyünk. »Régóta foglalkozom a nemes Magyarorsza'ggal, de más tekintetben is, midőn összeköttetéseink folytán a magyar irodalmat megismertem, nagyon sajnáltam, hogy ez még nem örvend Francziaor- szágban azon népszerűségnek, melyetmegérdemel.Ezen népszerűség azonban nem késhet. Oly Írók, mint Vörösmarty, Petőfi, Arany, Lisznyai, Czuczor oly országoknak is becsületére válnak, mint az én hazám, hol egy hatalmas politikai eszme uralgása kevés erőt enged a külföldi civilisatiók tanulmányozására. Petőfi, úgy tetszik nekem, különösen rendelve van, mély hatást eszközölni Francziaországban, kerésbé Béran- gérvali rokonsága, mint gyöngédségéért együttesen gazdag és egyszerű lelkének, s elragadó érzékenységéért. Csódálnók, hogy oly ifjan elhalt költő ily szenvedéseket nyilváníthatott, ha nem tudnék, hogy a dalnokok istentől azon együttesen drága és súlyos kiváltságot nyerték: gyorsabban élni, mint más ember s korán kiüríteni ekép a szomorú indulatok és keserű fájdalmak poharát, mert: élni, mi egyéb az, mint szenvedni? — Magyarország büszke lehet, hogy ily gyermekei vannak. Ezek által uemsokára népszerű leend jelleme egész Európában. Czuczornak egy dala, Petőfinek egy ihlett gondolata többet mondanak e részben, mint nagy kötetek tehetnek. Szánom tehát azokat, kik érzéketlenek volnának bá- joló finomsága iránt az első, és bámulatos képzelő tehetségi ereje iránt a második műveinek, s csak azt sajnálom, hogy ! még nem tanulmányozhattam eléggé Vörösmartyt, kit nem akarok fölé, de mellé tenni a mi Hugo Victorunknak. Magyarország, mely több tekintetben hasonlít Francziaország- hoz, tökéletessé akarta tenni a hasonlatot, Valmore asszony ellenében a fiatal Majthényi Flóra kisasszonyt tevén, ki mint amaz érzékeny és zamatos költészetet tüntetett fel. Néhány barátommal közöltem gyönyörű művét, mindenki egyhangúlag dicsérte azt, s ha nagy munkámat a magyar irodalomról bevégzem, a közönség is ugyanazon véleményben fog lenni. — Tompa Mihály, Mentovich, Gyulai, Lévai, Szász Károly s mások igen szép lapokat fognak szolgáltatni könyvemhez, azt azonban igen sajnálom, hogy nyelvünk nem engedi meg AranyToldy-jának nyers őszinteségét visszaadni. Továbbá levele végén: »Meg vagyok győződve, hogy a magyar irodalom befolyással fog lenni azon költői megújulásra, mely Francziaországban készülőben van.« -— E levél nem sokára egy külön füzetkében a magyar költőkhöz irt versekkel együtt Müller Gyulánál meg fog jelenni, mire mint mindenesetre igen érdekes jeleményre előre figyelmeztetjük a közönséget. — Tagadhatlanul a fönnebbi levélben sok szép és igaz, mindenekelőtt hizelgő van ránk nézve, de a ki irodalmunk egyetemének nemcsak de becsének ismeretével is bir, s az egyes tehetségek értékét mérlegelni tudja, az némely soroknál kellemetlenül érezi magát, s óhajtaná, ha a mi buzgó Kertbenynk után a nem kevésbé buzgónak mutatkozó Thales Bemard máskint volna informálva. >• J, 2p Jrf. vrJt