Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 12-es doboz

A mosolynak, nevetésnek és közönynek tehát azonnal vége lön, sőt a társaság többféle szívességgel sietett tanúsitni elismerését.

Egy „a rozmarinhoz“ irt versét, méltó, hogy ide iktassam:

Jöjj be rózsám kis lakomba ,

Eozmarin nyíl ablakomba,

Nesze törd le egyik ágát,

Édes anyám egyik lányát,

Jer.

Komor a tél, azon vagyon ,

Hogy egy virág se maradjon,

De ha bejösz kis lakomba ,

Eozmarin nyíl ablakomba Jer.

Édes anyám azt mondotta ,

Tied leszek kincsem adta ,

Hiába is kér engem más,

Csak te kellesz nekem, nem más Jer.

Ablakomban rozmarinszál,

Jó szaga száz mérföldig száll,

Nesze, a szivednél hordjad ,

Csak a szived nekem adjad Jer.

Ne félj a rozmarinszáltól,

Az sem fél a változástól,

Végig süti a napsugár ,

Annál frisebb érzéssel vár.

Jer.

Hej te kedves rozmarinszál,

Szivem mellett illatozzál,

Száz mérföldig érjen szagod,

Nekem csak te kellesz magad,

Jer.

Komor a tél, azon vagyon ,

Minden virág elhervadjon,

De te soha el nem hervadsz,

Ha a szivem mellett maradsz,

Jer

Tudom a te jóságodat,

Hogy megtartod te magadat, Átalzöldelled a telet,

Vígan talál a kikelet,

Jer.