Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 12-es doboz
történeti regényirodalomra. Azonban valamint a lyrában a két nagyság, Vörösmarty és Petőfi közt, úgy a regényben a két híresség, Fáy és Józsika közt nem tűntek fel érdemei, mint a szinmü- irodalomban, hol mintegy előd nélküli kezdő I, Nem említjük számos kisebb müveit, s némely fordításait. A fentnevezett nehány év alatt rendkívüli tevékenységben volt, s geniusa a legtermékenyebbek közé tartozott. Szerénységét, önmegtagadácát mutatja az, hogy már nem sokkal harmincz éves kora után mindinkább visszavonult a szépirodalomtól, melyben, talán érzé, hogy nem lesz képes azon magaslatig emelkedni, a mennyit saját vágyai és bírálói értelme tűzött ki. — Mondhatni, ereje teljességében vonult vissza a nyugalmazott veteránok közé, hol neki fiatal évei ellenére is igen tisztességes hely volt kimutatva. — Derült kedélye, társalgásbeli élénksége korán megnyerek számára legkiválóbb férfiaink baráti vonzalmát. Eötvös és Szalay tanulótársai voltak a pesti egyetemen, s Vörösmarty és az utána következets ifjabb irodalmi nemzedék egyaránt magukénak vallották öt. Irodalmi és politikai tekintetben nem tartozott ugyan tán soha is a szélsők közé; de mindig a haladás és józan szabadelmüség hive. Csak a minap, az Akadémia palotája megnyitásának ünnepélye alkalmával tartott lakomán tüntette ki ismét egyik közkedvességü képességéttoastjai egymást érték. Örömmel láttuk, hogy ezen, magát régóta a vének közé sorozott férfiú, mintegy vissza látszik nyerni fiatal életkedvét és lelke rugalmasságát. Nem látszott hiú reménynek, hogy ugyanaz lesz későbbi aggkorának vigasztalása és öröme, a mi fiatal korának erős törekvése, ábrándja, lelkesült szerelme volt: az irodalom. Egy váratlan eset — egy erős meghűlés — véget vetett az életnek, mely a nyugalomban lelte volna annyi munkásság jutalmát, s mely ezen nyugalmat mérsékelt tevékenység által gyanánt tűnt fel. T tette volna élvezetesbbé. P. N.