Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 12-es doboz
— (A Petőfi emléktábla) leleplezésének ünnepélyét rendező bizottmány e hó 4-kén Félegyházán következőkben állapodott meg: 1) Az ünnepély napjául oct. 13-ka, vasárnap tűzetik ki, azonban Reményinek erre nézve még kikérik nézetét. 2) Meghivatnak az ünnepélyre: m t. academia, a Kisfaludi társaság, több lapszerkesztőségek, az orsz. honvédegylet, és a jász kun honv. egylet elnöke, Kecskemét, Szeged, Csongrád, Al- pár, Majsa, és Halas községek; Petőfi Zoltán, Petőfi István, a jkun kerületek főkapitánya, és tiszti kara; egyszersmind az ünnepély határnapja hir lapi meghirdetés utján köztudomásra juttatik, hogy azon Petőfi tisztelői megjelenhessenek, — a megjelenni kívánók felkéretvén, miszerint ebbeli szándékukról a bizottmányt a határnap előtt egy héttel elszállásolhatás tekintetéből értesíteni szíveskedjenek, az utóbbiak különösen a végből, hogy dij mellett szolgáltatandó téritókükröl eleve gondoskodni lehessen. 3) Az ünnepély következő rendben megy végbe déli harangszó után, a menet zenekar kíséretében taraczk lövések közt vonul a templom mögött fekvő házhoz, melynek falába az emléktábla be leBz illesztve, és beleplezve, ott a dalárda elzengvén a Szózatot, az emlékbeszéd alatt a tábla leleplezte tik, és Petőfi mellszobra az állványon fehérbe öltözött leányok által megkoszoruztatik; — erre következnek : Szász Károly diszkölteménye, — az ünnepelt zenére tett egyik müve, és Szabados János alkalmi költeménye, mire a dalárda Kölcsey hymnuszát énekelvén, a diszmenet mozsarak dörgése és zeneszó mellett a városházához visszatér. — 3 órakor veszi kezdetét a városház nagy terme, és mellékszobáiban a diszlakoma; — ezután 6 — 7 óra táján a vendéglő színházi termében Keserű Bérczy Ilon szerkesztette: „Petőfi emlékezete“ czimü alkalmi színdarab műkedvelők által előadása és Reményi által eljátszandó müdarabok— Mindezt tánczvigalom fejezi be a városháznál. — A müelőadás tiszta jövedelme a Petőfi szobor javára fog fordittatni. 4) Három albizottmány lön az egész rendezésére kiküldve ; az egyik intézi az elszállásolást, és diszlakomát; •— a másik az ünnepélyes szertartást a harmadik a müelőadást és tánczvigalmat. Ezen albizottmányok a hetenkint ülést tartó teljes bizottmánynak teszik jelentéseiket. 5) A még szükségelt költségeknek aláírás utján leendő beszerzése végett többen aláírási ivekkel láttattak el.