Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 12-es doboz

Mikor visszatért, (1850-ben,) minden csöndes volt, a tetszhalál csöndje. Csak a fohászok és a sóhajok hallatszottak. A nagy orátor ezerek kel egylitt bujdosott, Petőfi eltűnt a csatatéren, s az egykori jó barátok nagy része oda volt, ki a börtönben, ki a menekülés rejtett útjait járva. Az egész országot zsibbadt ájultság fogta el, s a nagy költők egyike igy énekelt fiához :

„Majd ha felnővén, tapasztalod,

Hogy apáid földje nem honod — —“

1 s a másik

„..................pusztulunk, veszünk,

Mint áldott kéve, szét hull nemzetünk.“

Szomorú időszak, melyben egyéb se volt, a mi vigasztalhatott, mint a nemzeti színház, mely „még“ nyitva maradt, a Patikárusok zenéje, az egyetlen ,-,Hölgyfutár“, (Nagy Ignácz lapja.) Szilágyi Sándor hirtelen irt és vakmerőn kiadott könyvei, és a Sajó elbeszélései „a j porrá lett óriás“ történeteiből.

| S a mint múltak a hónapok, egyre roszabb időt hoztak. A hatalom bevándorló serege hadat üzent a magyar nyelvnek, s egy iskola-tanácsos (később szatmári püspök) megígérte, hogy ne hány év alatt még a szegedi tanyaiskolákban is hangozhatni fog a német szó.

Egyedül az irodalom volt az a sziget, melyen még a nemzetiség nehány élöfája állott, de azok is csüggedt koronával, kitéve aa uralkodó ár kíméletlenségeinek.

Bizony nagy elszáuás kellett akkor ahoz, hogy valaki az irodalomra szentelje életét; de — hála istennek — elegen voltak, a kik elszánták rá mégis magukat. Köztük Pákh Albert volt az egyik legelső és a leghatározottabb.

Azzal kezdé, hogy az „U j a b b k o í i isme retektárát“ szerkeszté, hat nagy kötetben, a legjobb erők közreműködésével, sok jó czik- kel. Később is Heckenast sok népszerű füzetes vállalatának volt gondos és tapintatos összeállítója.

Mrjd a „Szépirodalmi lapok“-at indi- tá meg, melynél az akkori legjobb erők (Arany, Kemény, sat) csoportosultak, s segédszerkesztői Gyulai Pál és Sükei Károly valának. Ejele sül szerkesztett közlönynek azonban nem volt hosszú élete. Talán épen a miatt, hogy igen magvas volt, s magasabb műveltséget kívánt, bár elég, de mégis kevesebb pártolója volt, mint érdemelte volna, s miután a szerkesztőt ismét betegség lepte meg, félbe kellett hagynia vál lalatát.