Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 11-es doboz

Nádasdy: A békekötést nem hamarkodták el —• Bécs szempontjából. Becs nem kíván szomszédjául erős Magyarországot, ő csak egy tartományt kíván. Csak egy gyönge, megalázott Magyarország teszi Ausztriát erőssé. Még többet is mondhatok. Titokban ezt a békét már régen megkötötték, mindjárt a szent-gottkárdi csata után. A vereség rémülettel töltötte el a törököt s békéért könyorgött, békét kért minden áron. Hogy ez az ár ilyen kicsi lett, az csak Ausztria akarata.

*

Nádasdy (Rákóczi Györgyről szólva ezt mondja) : ö a mi zászlónk, az ö neve a mi jelszavunk. Minden ellenállás élén Rákóczi állott. Bárki legyen is ő, mindenesetre apja fia és apja lebet egy fiúnak, a ki nagy elődjét uj életre kelti. A szabadság él, mig csak egy Rákóczi fölemeli zászlaját.

*

Wesselényi (Tättcnbach Erazmushoz): Neved egy nép bölcs fiára emlékeztet, egy országra, a melyre éppen most gondolnunk kell. A kis Hollandiára, mely olyan nagygyá tette magát. Én, mint magyar, mindig szégyenkezve gondolok arra, hogy mi, kiket a természet oly bőségesen megajándékozott, a kiknek oly szép és nagy országot adott, mögötte állunk annak a népnek, a mely a maga kis darab földjét az örökké fenyegető tengertől volt kénytelen kicsikarni és a mely nép mindent önmagának köszönhet.

Frangepán: E nép szabad. Legyünk csak mi is szabadok és akkor hasonlíts össze bennünket.

Wesselényi: Nem tudom, hogy meg van-e bennünk is az, a mi Hollandiát nagygyá tette? A mi földünk acélt hord méhébeh, az ő földjük lágy, az acélt ők szivükben hordják. Mi gyorsan rántunk kardot, ők ritkán, de ha egyszer kirántják, győznek is » . .

*

Ki ne érezné e sorokból a költő kedves szubjektivitását, a melylyel elhagyott szülőhazája iránt uj hazájában is érzett szertetéüek ad hangot. Még megkapóbb melegséggel csendül ki éz a hang azokból a szavakból, a melyeket Wallis, a szintén idegén földre szakadt Széehy Mária ajkára ad, a kit különben is a legnagyobb szertettel rajzol.

Csábit Mária zengzetes beszéde (az egész mü gyönyörűen zengő jambikus versekben van Írva), hogy néhány részletét verses formában mutassam be.

Az osztrák száműzetésben igy aposztrofálja Széehy Mária a hazát:

Nem veszti el hazáját addig senki:

Mig, távol tőle is, tudja szeretni,

Mig Ott is érzi hiven, igazán:

Az volt és most is az az én hazám , , ,

Nem a mikor *eltávozvnlc belőle,

He mikor elidcgenedünlc tőle.

— Ha van szív, a mely ezt megteheti:

Akkor nincs többé hazája — neki.

Szivem azt súgja hiven, igazán:

— Én szeretem, nekem még van hazám!