Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 11-es doboz

VT--------V* * (Petöfi-Társaság.) Vasárnap délelőtt föl- olvasó» ülést tartott a Petöfi-Társaság az Akadémia kistermében, Endrödy Sándor, majd Herczeg Ferenc elnökUeövel. Endrödy elnöki megnyitójában kegyele- tes, meleg szavaikkal emlékezett meg a társaság két uj halottjáról, Éjszaliy Károly és Imrey Ferenc ren­des tagokról. A napirend előtt Zempléni Árpád má- Bodtitkár fölolvasta Thaly Kálmán levelét,, melyben ez ősz tudós tiszteleti taggá való választását köszönte meg. Az első 'fölolvasó is Zempléni volt, a ki Vajda J ános filozófiai gondolkozását ismertette. A tartalmas értekezést tetszéssel fogadta a közönség. Ezután Fe- renczi Ferenc, a társaság uj tagja tartotta meg szék­foglalóját. Bemutatta most készülő színmüvének több érdekes, elmésen megirt .és hatásosan kigondolt jele­nlétét. A darab bőse Zslinszlcy, egy elmésségtől szipor­kázó, vidáriikedvü vivőr, a ki irtózik attól, hogy ko­molyan vegye az életet. Legnagyobb mulatsága a fül­lentés, de ő maga haragszik leginkább, lia hazug­ságait valaki elhiszi. Mindenki jól mulatott a derűs epizódokon és lelkes tapssal ünnepelte Ferenczi Fe­rencet, kit a társaság nővé ben Endrődy *Sándor má­sodelnök üdvözölt szives szavaikkal. Majd Szávay Gyula olvasta föl néhány mulatságos költeményét, a melyek szintén zajos elismerést keltettek. Végül Nógrádi Pap Gyulának Gvadányi cimü sikerült po­litikai versét mutatták be. A zárt ülésen Herczeg Ferenc bejelentette, liogy a Petőfi-káz vételárának első részletét, negyvenezer koronát kifizette. A Viigyázó-féle verspályázatra százhaüvankilenc pálya­munka érkezett. Bírálókul kiküldötték Koroda Pált, Prém' Józsefet, Zempléni Árpádot. Március 10-én tartják meg a márciusi ünnepi ülést, a melyen Her­czeg Ferenc megnyitó beszédet mond, Ábrányi Emil pedig költeményt szaval.

Next

/
Thumbnails
Contents