Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 11-es doboz

és szép emlékeit. A társaság tehát eg.v merész tettel kilépett a mozdu­latlanság és várakozás köréből és bízva szerencsecsillagában, Petőii nevében, melyet visel, bizva a ma­gyar közönség áldozatkészségében, egy csapásra, noha sokat kockáz­tatva, megvalósította azt az eszmét, melyet évek óta forgatott elmé­jében. . .j A Petőfi-ház tehát nem teher­mentes, a mivel azonban még nincs kimerítve a nehézség. A házat fönn is kell tartani. Az írók társaságá­nak meg kell ismerkednie egész sor olyan dologgal, a milyennel rend­szerint- csak a háziurak bajlódnak e sártekén: biztosítással, vizdijjal, házfelügyelő szolgával s a jó ég tudja, mi minden egyéb költséget jelentő kellékével a háziuraságnak. Úgy tudjuk, e tekintetben a kor­mány is segíti a társaságot, do a segedelem főrésze a közönségre vár. Reméljük, nem is hiába. Hiszszük, hogy a ki teheti, hozzá fog járulni ahhoz, hogy a Petőfi-ház megfelel­hessen hivatásának. A kinek szivét valaha megresz- kettette a költő dalának csengése, a ki valaha érezte e nagy szellem igé­zetét, siessen a Petőfi-ház ügyének támogatására, küldje adományát a Petőfi-Társaságnak, azért, hogy ál­dozván annak, kinek emlékeit nem őrzi családi szentély és emlékező unoka, föntarthassa a Petőfi-Társa- ság ezt a házat, melyben egy nagy család, az egész magyar nemzet fogja őrizni szent ereklyéit.

Next

/
Thumbnails
Contents