Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 11-es doboz
Ki tud róla? •— Harmadik közlemény. — Kik élnek még Petőfi személyes ismerőséi közül? Erre a kérdésre újabban a következő értesítéseket kaptuk: Bathó Ignác ügyvéd, aki a szabadságharc után nyolc évig raboskodott Kufsteinhan, valamint Sismis József 48-as tüzérfőhadnagy jól ismerték a Hagy költőt. Mind a ketten jászberényi lakosok. Az utóbbi különben sógora is Petőfinek. Dr Almássá László, ügyvéd Jászberény. A debreceni református kollégium nyugalmazott professzora, Tóth József, személyesen ismerte Petőfit.. Ezt nem egyszer hallottam tőle. Dr Osváth Ferenc Budapest. Még ma is él Torockón egy öreg urinő, akinek (Petőfi, amig legényember volt, még udvarolt is. Özvegy Návróczky Ákosnénak hívják ezt az úrnőt, aki leánykorában egész Szilágy vármegyének ünnepelt szépsége gyanánt szerepelt. Mikor Petőfi Szendrey Júliához kezdett járni a szomszéd Erdődre, többször volt vendége Návróczky Ákosné szüleinek s ott olyan szép napokat töltött, amelyek mélyebb hatással is voltak fiatal szivére. Bizonyítja ezt egy csomó levél. Petőfinek saját kézírása, amelyek a szép leánynak szólanak. Özvegy Návróezkyné ma is őrzi ezeket a leveleket, amelyeket talán meg lehetne tőle szerezni a Petőfi- ház számára. Farkas Sándor Szentes. Ismertem Petőfit, bár csak futólagosán. Beszéltem is vele néhányszor. Édesatyám nagyon szigorú volt, katonát és diákot nem engedett házunkhoz járni. A halhatatlan költő pedig épen ezt szerette volna. Többször várt reám a pesti szerviták temploma előtt, ahová misét hallgatni jártam és ilyenkor mindig azt kérdezte, hogy meglátogathatna otthon is? Atyám azonban hallani se akart a „vörös IcTavátlis diákról“, ahogyan Petőfit nevezte. Mostani fehér hajammal szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy szép leány voltam. Az akkori pesti német világban „die schöne Mimeri“ volt a ne- : vem. Valószínű, hogy a szerelemért és szabadságért lángoló nagy szív tüzet fogott látásomra. Áldott, édes emlék ... Özv. Singer Frigyesné szül. Hennings Vilma Budapest.