Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 11-es doboz

Petrovics1 Sándor ritkán járt társaságba. Elzárkózott volt és bizalmatlan. Do akit szeretett, az meg volt szeretve. Egyes költeményeiről, melyek kiszivárogtak, ujjongva beszélt az ifjúság; bár ő ezzel nem sokat törődött. "Vidámság ritkán tükröződött arcáról, nagy gondolatainak élt, melyek akkor forrottak agyában. Istenítette a bort, de meg “nem itta; a diákok korcsmájában, hová eljártunk gugyi- ra, borra és’ nyalánkságokra, soha sem láttuk, pedig Trüm korcsrpáros szeretett embere volt az ifjúságnak.

Dacos volt Petőfi sokszor még tanáraival szemben is. Azért szombatonként, midőn délelőtt 10 órakor a tanári kar Ítéletet tartott a Szénior szobájában a hét bűnösei felett s a kapu alatti falon lógó fekete táblán rostély alatt ki voltak Írva a nevek,

■— sokszor ott volt a Petrovics név is. Az erősebb vétség utoljára jött ezzel a felírással: „Hallgat“ s utáua avagy előtte az illető diák neve, kinek sorsa felett döntöttek, sokszor bcMí'ás, néha — kizárással is.

Egyik szombaton délelőtt magam is be voltam idézve négy társammal „kávéházban létei“ miatt. Ott) volt nevünk a fekete táblán: 4-ik ügy: Koboz István stb. Az idézések utolján pedig ott állt 13-ik ügy. Petrovics Sándor (Hallgat.)

A beidézett tanulók ilyenkor a porta alatti széles termőköyeken tipegtek-topogtak, míg az idézésben a sor rájuk került. Tél volt és kegyetlen hideg.

Ott volt tehát Petrovics Sándor is, egy vörös galléru kopott köpenyben, melynek jobb szárnyát bal vállára vetette s erősen hujikolt velünk együtt fázó markába. Bakancsának sarka annyira ferde volt, hogy nem is talpán járt, hanem az oldalán. Ott volt köztünk még Kazay Lajos, Nagy Sándor. Ez utóbbi már akkor ismerte Pétrovicsot s megszólította:

— Petrovics ur! Hogyan történhetett az, hogy bakancsa nem oldalvást, hanem fent a fejének kellő közepén lyukadt kit — (Miért akkora lyuk volt rajta, mint egy ezüst huszas, úgy hogy a kapca is kilátszott belőle.)

Mire igy felelt Petrovics:

— No lássa csak! még a csizmám is azt mutatja, hogy cn nem olyan, ember vagyok, mint a többiek!

Valii hóra elkövetkezett 12 óra felé a Petrovics- iigy. A költő erre a kapu alól bement a folyosóra a Szénior szobaajtó elé s ott várt, ómig beszólitják.

Petrovics sokáig állt a tanárok, előtt, mi pedig többen kíváncsian vártuk az ügy végét, mikor egyszer csak kirohant Petrovics a szobából, lebegő köpenynyel, a következő szavakat kiáltva a porta alatt:

— Ez már mégis cudarság! . . .

Hogy a haragos szavak a feldúlt arcról mire vonatkozhattak, ezt nem tudtuk meg.