Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 9-es doboz
Magyar költők diadala Bécsben. Bármily higadtan akarnék is szólani, nem adhatnék más címet a Lewinsky szombati felolvasásának. Mert valóban a legszebb, legnemesebb diadalok egyike vólt az, melyet Magyarország az osztrák fővárosban kivívott. Lewinsky a bécsi közönség szine-java előtt olvasta fel Arany Jánosnak »Agnes asszonykát, Kiss Józsefnek »Ágota kisasszony«-át és Petőfitől a »Falu végén kurta kocsma« cimü költeményt, mind a Neugebauer László fordításában. A fordító és e sorok szerény Írója ugyanegy személy leven, az a veszély fenyeget, hogy e sorokat talán pro domo írottaknak, túlságosan kedvezően színezetteknek, fogják gondolni; de szerencsémre volt ez emlékezetes estnek egy tanúja, kire bátran hivatkozhatom, ki örömtől sugárzó arccal hagyta el a termet s igazolni fogja minden szavamat. Ez pedig nem más, mint köztiszteletben álló veterán írónk, Tóth Lőrinc, kinek szelid arca a lelkesedéstől lángolt, midőn az ö kedves költőinek bécsi diadalát látta. Lewinsky, ki valóságos bányász az egész világ irodalmának kincsbányáiban, ki mindent fölkutat, ki a költészet minden szép virágát ismeri, két év óta nem tartott oly felolvasást, melynek műsorában magyar költők müvei ne lettek volna, sőt magyar költemények képezték mindig a Programm javát. Mikor pedig Petőfiről van szó, akkor lelkesedés lobog szemeiben s Lewinszky, a német szó nagymestere, a német művész, telivér magyarrá válik. Az »Ágnes asszony« szombati előadása valódi művészi alkotás volt. A buszonháromszor visszatérő refraint: »Irgalom atyja, ne hagyj el!« mindannyiszor más, a cselek- vényhez, helyhez, hangulathoz alkalmazott árnyalással mondta el, szinte hihetetlen, megdöbbentő változatossággal. Az előadó művész mélyen átgondolt felfogását jellemzé az, miként olvasta mindjárt az első versszak e szavait: »fehér leplét, véres leplét«. Az első két szót kérdőleg szavalta: »fehér leplét ? véres leplét!« S számtalan ily apró és nagy ecsetvonást jegyezhetnék fel, melyekkel Lewinszky a remek balladát megrázó hatású remek képpé alakította. Aranynak és Kiss Józsefnek költeményeit szűnni nem akaró tapsok közt elszavalván, Petőfire került a sor. A művész, ki eddig ülve szavalt, ekkor fölemelkedett. Hogy is lehetne Petőfit nyugalmasan ülve előadni ? Fölállt tehát és emlékezethöl szavalta a »Falu végén kurta kocsma« cimü költeményt, a puszták fiának egész szenvedélyével, vad daccal, midőn az urasággal szembe száll, szeliden, elérzéke- nyülten, mikor a szegény leányka könyörög beteg anyja végett. A tapsvihart, melyet e költemény előadása támasztott, lehetetlen leírni és mikor semmikép sem akart szűnni, Lewinsky közkívánatra még három költeményt szavalt Petőfitől a »Bucsu«, »Ha az isten« és »Csatadal« cimüeket, szebbnél szebben, úgy hogy a közönséget oly lelkesedésre ragadta, minőt nem sokszor látott a Bösendorfer-féle fényes terem. A magyar költők diadalának, dicsőségének napja volt ez. De teljes elismerés illeti a német művészt is, ki költőink hírnevét a mívelt külföldön ily nagy sikerrel terjeszti. Lewinsky maradandó érdemeket szerzett a magyar irodalom körül s csak kötelességet teljesítünk, midőn neki meleg köszönetét nyilvánítunk. Neugelauer László.
