Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 9-es doboz
Petőfi-társaság. (Ápril 13-diki ülés.) A Petőfi-társaság Komócsy József elnöklete alatt tegnap délelőtt felolvasó ülést tartott. Az első felolvasó Palágyi Menyhért r. tag volt, »Iránygondolatok« című értekezésével. Főként a népies iskoláról beszél, a melynek uralma egy félszázadig tartott. Legkiválóbb képviselője kezdetben Petőfi Sándor, később Arany János volt. Bármily jelentős legyen egy iskola valamely irodalom történetében, azt örök időkre megalapítani nem lehet. Ez a népies iskola is lejárta már magát. A tud. akadémia törekszik ugyan a népies iskola tradícióit fentartani, de hasztalan. Fájdalommal látjuk annak az iskolának végelgyengülését, a melyben először nyilvánult a magyar nemzeti géniusz csodás hatása. A népies iskola maga tért le eredeti útjáról, fokról-fokra megtagadta önmagát, megtagadta Petőfi szellemét. Palágyi ennek konstatálása után, értekezésében foglalkozott műveltségünk általános bajaival. Hibáztatta azt az irányt, melynek főjellemvonásai: a frázis, szóvirág, nyelvészkedés, rithmuson való nyargalás; nem fejleszti belülről nemzeti egyéniségünket, a nemzeti eszme nem nyer benne valódi benső tartalmat; nem törekszik eredetiségre és önállóságra. Kulturális önállóságunk legnagyobb ellensége a sajátos gondolatiszony, a melyben szenvedünk. A népies iskolának is az volt a főhibája, hogy irtózott a reflexiótól, a gondolattól, az eszmétől. Madách és Vajda költészetének ép abban rejlik jelentősége, hogy a népies iskolával szemben a gondolatnak újra polgárjogot szereztek költészetünkben. Madách a világfájdalomnak fenséges eszmélkedéseit plántálta irodalmunkba; Vajda forró érzékiségét, mély bánatát, fellengzését vitte természeti és szerelmi költészetébe. Az ő pesszimista irányukkal szemben, főkép Hugó hatása alatt, egy inkább optimista jellegű, humánus és szabadelvű eszméket, hirdető iskola támadt, melynek legfőbb képviselője Ábrányi Emil. Elbeszélő íróink közül kiemelte Tolnai Lajost, a ki Arany iskolájához tartozik, de Arany követői közt a legeredetibb és legönállóbb irói egyéniség. A tipikus, patriarchalis magyarnak sok tekintetben példány» képe, de azért egészen uj, moralista és szatirikus elemeket is olvasztott elbeszélő irodalmunkba. Hiúz szemű megfigyelő, a nyelvnek mestere, csakhogy a népies iskola hibájába ő is beleesett, a mennyiben kicsinyességekbe téved, a mi a szatirikusnál kétszeresen feltűnő. Az értekezőt a közönség élénken megéljenezte.
