Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 9-es doboz
gUlJLUJctt. A gazdag gyártulajdonosnő nem a külföldről hozatta, hanem itthon készíttette azt. Egész nap jóformán szabással, varrással és tődzeléssel telik, miközben a férfiaknak »künn tágas, benn szoros«, más szóval a végvásznak, gombostűk és szalagok közt helyük nincsen. Dezső e napokat sétával töltötte, tervezgetve a jövőről, mely nyugalmas boldogsággal kecsegtette. Egy alkalommal magányos séta közben, a begyek közt véletlenül épen arra tévedt, hol egykor Lidia szállt volt ki kocsijából, hogy Árminnal találkozzék. Az erdei ösvényeken haladva, ugyan ama tisztáshoz ért, hol a pásztorfiu kecskéit legelteté. A subanc, a mint az idegent megpillantá, jó borravaló reményében azonnal szolgálatait ajánlá föl, Ígérvén, hogy a legrövidebb utón a sziklabarlanghoz vezeti, honnan kies kilátás nyílik a barasztra. Dezső mosolygott a kis kalauzon, ki oly sürgős készséget tanúsított s engedte magát vezettetni. Beszélgetve haladtak a lombok közt, a pásztorfiu elmondó, hogy mennyit jövedelmeznek neki kecskéi s eldicsekede azzal is, hogy néhány hónappal ennek előtte milyen fényesen lön jutalmazva azért, hogy két szerelmest a sziklabarlangig kalauzolt. Dezső kevés figyelembe részesité a suhanc elbeszéléseit s várta, hogy a járatlan ösvényekről elvégre szélesebb útra térjenek. A csapások közt azonban a kis kalauz csak egyszerre megállt és csintalan szemhunyoritással mondá: — Itt e helyen történt. . . — A vad galagonyák és málnák tövében hol medvék tanyázhatnának ? — jegyzé meg Dezső. — S mégis itt történt — ismétlé a suhanc pajkosan — itt e helyen csókolta meg kedvesét az a gavallér, ki nekem két tallért adott. Dezső nem volt kiváncsi a kaland részleteire és sürgeté a fiút, hogy hát csak vezetné a sziklabarlanghoz, a honnan a kilátás állítólag oly szép. A barlang már nem volt messze, de mire oda de én is tudom ám, bárha nem tanítottak olvasni, tudom, mert. .. — Mert ? — vágott közbe mohón amaz. — Mert hallottam a mint szerelmesét szólitá, s nem felejtettem el azt a nevet. — Hogy hívják ? — rebegé Dezső sápadtan. — Úgy hívják, mint az én szép kis barna kecskémet, ha még egy betűt ragasztok neve után. — S hogy hívják a kecskédet? — Lidi-nek. Ah! Dezső jegyese, s jövendőbeli neje, kinek szeplőtlen érzelmeiben bízott, tehát itt az erdők sűrűjében találkát adott egy más férfinak, kinek vonzalmát és szívét ajándékozó, s ez a boldog vetélytárs egy nős ember!. . S az ő mátkája nem átallotta szemérmetlen kézzel megörökitni a kéjes együttlét emlékeit, amidőn sajátkezűleg nevét irta a padra.... E gondolatok maid megőrjiték s első haragjában kését rántá elő s forgácsokat metszve a pádról, letürülte a két nevet. De azért egymás mellett látta, bárhová tekintett. Oh lesz-e kegyes nemtő, a ki felvilágosítja őt, hogy Lidia ártatlan ? hogy nem vétkezett, bár a látszat ellene szól ? Csak egy szó s a két szerelmes boldogsága fölépül! . . . Dezső izgatottan ment haza: leült s hevességében e szavakat irta menyasszonyának: »Kívánom a két boldog szerelmesnek, hogy egymást változatlanul szeressék. Én még ma elutazom!« Lidia megkapta a kegyetlen sorokat. Még jókor kapta meg! Azonnal fölkereste vőlegényét. Megtalálta őt; épen Henrikkel beszélt. Bátran, derült tekintettel nézett a két szigorú férfiúra s igy szólt: — Dezső, hisz ön nekem ? — Mit higyjek a szónak, mikor kezeirása megcáfolja. Láttam a két nevet a pádon! — Nem most hazudom, hanem akkor hazudtam, a mikor elkábulva, elámitva azt a nevet leírtam.----- miau orr ö/íuiow üiioo illicit# — Uram! . . . . — Nagyon helyesen cselekszik! Legkevésbbé sem akarom önt Szemrehányásokkal illetni; miss Cecilia valóban szeretetreméltó jelenség. — De uram, ismétlem, tréfa akar ez lenni ? — Feledi ön a teljhatalmú megbízottja által megállapított szerződési pontozatokat, melyeknél fogva ma még mint jó barátok tartozunk egymás irányában viseltetni? Őszintén szólva uram, ön nagyon tetszik nekem. Megbocsát, ha én mint idősebb, magaviseletéért, mellőzve minden mardosó bírálatot, gyöngéd szemrehányással illetem önt. Ön nagyon könnyen hódolni látszik indulatosságának ; engem árnyéknak vél s megöléssel fenyeget, a nélkül, hogy megfontolná a halálomból következhető eredményeket. Tegyük fel, hogy vetélytársa vagyok önnek: ha én részesülök előnyben, azt hiszi ön, hogy ha agyamat légberöpiti, vagy tőrét oldalamba mártja, méltán belyettesithet engemet? Helyes eszköz az, midőn úgy akarjuk magunkat szerettetni, hogy azt ki előttünk áll s ki tán szeretve van, örökre elnémítsuk, kivégezzük ? S ellenkező esetben ha azt, kit ön vétélytársának képzel, senki sem szereti, miért e gyűlölet ? e féltékenység, irigység ? miért élt ávolitni a már úgy is boldogtalant ? Láthatja uram, hogy mindkét esetben hiányzik önnél a higgadt gondolkozás. Fenyegetéseinek csak egy eredménye lehet s ez, hogy minden áron, bár szenvedély nélkül, el fogom öntől vitatni miss Cecíliát. Nagyon nehezemre esnék önnek átengedni helyemet, midőn követelőleg lép föl. Még egyszer figyelmeztetem önt: fontolja meg, a mit művel. Az ügyvéd logikusnak találta az érvelést. A hang, melyen sir Thomas beszélt, jóllehet egy kissé gúnyos volt, de nyugodt, majdnem szívélyes. Julién lesújtva e szavak igazságától nem tudó mitévő legyen; ha beszél annyi mintha bocsánatért esdekelne, inkább hallgatott. Egy pillanatig sir Thomas is néma maradt. Homlokát komor redők árnyalák s ajkain fájdalmas mosoly tévelygett. r
