Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 9-es doboz

A Petőfi-Társaság Debrecenben.

(1.) Elmondtuk már vasárnap, hogy mily lelkesen, mily diszszel e's tömeges részvéttel fogadták a társulat tagjait s annak élén Jókait, a nemzet ez aranyos tollú »mese mon- dó«-ját Debrecenben. Neki nyújtották át a bokrétát s neki szólt főleg a polgármester üdvözlő beszéde is. A szívesség melege azonban kiterjedt a többi tagokra is, kik nagyobb számmal voltak együtt, mint a fővárosi ülésekben szoktak lenni. Gróf Teleki Sándor, Komóesy József, Endrődi Sándor (Nagyváradról), Kiss József, Bartók Lajos, Szana Tamás, P. Szathmáry Károly, Váradi Antal, Csengeri Gusztáv, dr. Prém József, Margittal Dezső, Szász Gerö (Kolozsvárról), Szabó Endre, Reviczky Gyula, Neuge- bauer László, Abafi Lajos sorakoztak az elnökhöz, hozzájuk csatlakozva Debrecenben Vértesi Arnold. Velők volt három fiatal képiró is : Tölgyesi Arthur, Mesterházy és Margittai. Továbbá, választás állván küszöbön, ugyanakkor érkeztek meg Eötvös Károly, Németh Albert, Orbán Balázs és Kiss Albert képviselők.

A polgármester üdvözlésére Jókai azt mondta, hogy úgy érzi magát, mint az egykori kálvinista pap, a kit Bécsbe királyi szóia felhiván, mindennel ellátták fényesen s azt mondá : »nem tudom én e szives látást sehogy sem megfizetni, de itt az egész tárcám, többet nem adhatok ; mi még — úgy mond Jókai — keblünkbe nyúlunk és kiveszszük onnan szivünket, oda adjuk, a mi benne van, többet nem adhatunk !«

Az éljenzés, mely e szavakra kelt, kisérte be Jókait és a tagokat a fellobogózott utcákon. Jókai a polgármesterrel ült az első kocsiban. Az elszállásolás nagy rendben történt s mindenki igaz vendégszeretetre talált.

Öt órakor a kaszinóból a nagy erdőre rándultak ki, hol a lövőház udvarán díszes közönség várta és üdvözlé a a vendégeket.

Este kilenc óra felé az ifjúság fáklyászenéje volt s a kaszinó előtt Erős Lajos szénior mondott beszédet, telve az irodalom iránti lelkesedéssel s melegen kívánva áldást a társaság nemes törekvéseire. Jókai felelt rá, a fényes megtiszteltetést a magyar nemzeti költészetnek hozott tisztességül fogadva el, s beszélt a költőrül, kit ember nem teremthet, mert azt az isten alkotja maga: beszélt az egymást követett költői nemzedékek nagy szolgálattételeiről; dicsőité Petőfit, ki lánglelkével eszmék mellett és ellen küzdött csupán, személyek mellett és ellen soha. Ót kell követni a mai nemzedéknek. A költészet nem szolgál időben élő urakat, csak azokat, a kik örökké élnek : a múzsát, a nemzetet, az ideált. »Legyen a hazai költészet mi magyar népünknek dicsőségében magasztalója, gyászában vigasztalója ; ritkán az utolsó, vég nélkül az első !« A nagy tömeg riadó éljenzése követte e szavakat. Az ifjúság visszaindult a kollégiumhoz, hol a »Szózat« dallama mellett oltá ki a fáklyákat.