Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 9-es doboz

Minden kornak megvan a saját bélyege, mely az abban élő nemzedék jó vagy rossz, helyes vagy helytelen sajátságainak túlnyomóságából ered s anyja az úgynevezett korszellemnek. E bélyeg az Írókon szintúgy megvolt és megvan, mint más embereken s annyira szembetűni]* azok műveiben, hogy épen szerinte az irodalmat pangóra vagy haladóra lehet osztályozni. Az előbbi időszak bélyege a negyvenes évek elején majdnem egészen elenyészett, csak imitt- amott lehetett nehány maradványára találni; s az utána következett korszakot bátran mondhatni a »tevékenység korszakáénak, mely munkái által mentül többet és mentül gyakrabban igyekezett hatni s ellene tört ama, régente megdönthetetlen igazság gyanánt fölállított mondásnak: »kilenced évig hevertesd munkádat Íróasztalod fiókjában.« — Az irodalmi világ uj nemzedéke szemvakító fény helyett valóságot, lelketlen anyag helyett szellemiséget keresve, mint Minerva Jupiter fejéből, ugrott ki egyszerre a cselekvőség terére s a hazai nyelv mivelésére alakult társaságokban költői művek kidolgozásával foglalkozván, ezeknek válogatottabb termékeivel ajándékozá meg az olvasó közönséget. Ily becses adományok voltak a debreceni »Lant,« az eperjesi »Jácint,« a soproni »Virágfűzér« s a sárospataki »Parthenon.« Mennyi szép bimbó s dús fejlődésnek indult virága a költészetnek volt itt elhintve s mily fényes tehetségek kerültek ki e társaságokból és váltak díszére szeretett hazánknak! Ez ifjú nem zedék ajándékozta meg hazánkat ama magasztoslelkű költőkkel,kiknek nevéhez nagy eszmék voltak csatolva,melyek áthullámozták a világot, melyet hatalmas lángeszűk nekünk alkotott. E dicső férfiak fejleszték ki a csodavirágokat, ama lelki aloe-bimbókat, melyek a hőbb égövi tartományok növényeire nézve kissé hideg éghajlatunk alatt gondosabb ápolást kívánnak, hogy a téli fagytól megóva legyenek. Ezek adtak költészetünknek ama korban, midőn nagyján idegen tengerből szedtük a gyöngyöket, idegen kertből nemesítettünk virágokat, idegen honból szívtunk levegőt, saját nemzeti bélyeget és betekintve a nép életébe, örömeinek és fájdalmainak szavakat kölcsönöztek s az isteni szikra hatalma által fölemelték a hangot, melyet ők értettek, s az érzést, melyet ők éreztek!

E dicső férfiak közt méltó helyet foglalt el e mai nap ünnepelt hőse, a múzsák fölkent papja, a szerény bejei lelkész Tompa Mihály is, a ki Arany Jánossal, Petőfi Sándorral képezte azt a költő-triászt, mely nemcsak örökké fog fényleni a magyar égen, hanem maradandó fénynyel árasztá el a világköltészetet is. Sem rang, sem gazdagság nem jutott nekik osztályrészül, s mégis mily magasan ragyog nevük a költészet egén, mily nagygyá tették a hazát, melynek fiaivá születtek!