Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 9-es doboz

volt öltözve, Petőfi azt mondá: »No látja, készen is van a menyasszony.« A költő nógatására, a lány ki is mondta az igent s Petőfi az előadás után (de nem éjfélkor) ment Könyves Tóth Mihály lelkészhez, hogy eskesse meg őket. Ettől a költő izgatottan tért vissza, mondván, hogy most nem esketik meg őket; Kornélia pedig sírva mondá, hogy jobb is igy, mint oly hamar, a miért legjobb barátaik is elitélnék. Következő nap Petőfinek el kellett utaznia- Utolsó éjjel még Bokával huzattá a Kornélia ablaka alatt: »A virágnak megtiltani nem lehet.« Eeggel azt irta neki, hogy Kolozsvárit, a hová ép készült, vegye föl a nevét, majd ott úgy is megesküsznek. Pestről is irt neki levelet, elmondva benne, hogy mily boldogan fogja mondani ismerőseinek : Kornélia az én feleségem. A lány hitte is a kolozsvári esküvőt. De csakhamar jött Szatmárról valaki, s ez azt beszélte, hogy Petőfi beleszeretett egy | kedves, költői leányba, Szendrei Júliába. Nehány nap múlva Kornélia azt irta a költőnek : hogy csak állandósággal lehet az igazi szerelmet bebizonyítani s szalmatűz az, mely minden megyében talál magának uj lángra táplálékot. Egy hónap múlva kapott választ, üdvözölve kolozsvári diadalaiért s gúnyosan jegyezve meg, hogy e diadalokat azért nem akarta Petőfiné név alatt élvezni, mert tán férjhez akar menni valamelyik kis gróf udvarlójához. Kornélia nem felelt erre, de midőn olvasta: »Mi van innen távol ?« cimü költeményét s abban egy oly szép lány magasztalását a »Hortobágyon túl«, kinek szeme, haja más szinü volt, mint az övé, akkor Kolozsvárról annyit irt neki-. »No ugy-e a Hortobágyon túl két ut van? Szerencsés utat kívánok a másikon, a melyik nem a Királyhágó felé vezet«. Még kétszer találkoztak: 1847 júniusában Debrecenben; az ott átutazó költő elküldte neki összes költeményeit arcképével s egy gyöngyvirágbokrétát ; aztán összejöttek, nevetve tették egymásnak a szemrehányásokat s a művésznő még virággal is szolgált a »boldog vőlegénynek«, ki jegyeséhez Szatmárba utazott. Majd a forradalomban a debreceni nagytemplom előtt jöttek még össze. A költőn honvédruha, a művésznőn aranyos fejkötő.« »Fiam van !« — mondá a költő«. »Férjem van! — felelte rá a művésznő és szívből kívántak egymásra áldást. Mindé történetet igen kedvesen beszéli el a művésznő, de a mit elmond, abból is csak az derül ki, hogy a költő fellobbanásában volt egy kis hóbort.

A »Koszorú« ugyané füzetében vannak még: Tóth Endre »Az elhagyott küszöb« költeménye, Bodon József »Egy kéthónapos csecsemő élete és munkái« cimü elbeszélése, P. Szathmáry Károly »A magyar nyelv szépsége« cimü tanulmánya s Beck Károly elhunyt német költőtől »Visszaemlékezések Petőfire.« Az irodalmi szemlében pedig valaki Beöthy Zsolt rajzainak ront neki vaktában s hogy mennél jobban hadonázhasson ellene, szembe állítja