Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 9-es doboz

A közülés fénypontja a gr. Zichy Géza em­lékbeszéde volt Szigligeti fölött. Ez meleg hangon irt munka jó ízléssel készítve, a szerénység hangján elő­adva. A kegyelet fénye sugárzott rajta. Szépen mondta el, mi volt Szigligeti a hazának, az irodalomnak, a nemzetiségnek. Kimutatta nagy érdemeit a szín- irás terén s a népszínmű alkotása által, s végűi azt monda: »ha a nemzeti szinház mind a négy sarkára a Szigligeti szobrát tennők, senki sem mondhatná, hogy hálánk túlzott, mert megérdemlené.« Éljenzé­sek, kézszorítások fejezték ki, hogy a fiatal gróf ne­mesen, szellemesen oldta meg azt a föladatot, melyre vállalkozott, fáklyát gyújtva egy kitűnő ember sírján s e fáklyát önszivének közvetlen lángjaival táplálva. Szász G e r ő n e k »A végtelenség« cimü ha­tásos költeményét E. Kovács Gyula olvasta föl. Majd Lauka Gusztáv mutatta be »Az erdődi vár törté­netének utolsó lapja« című emlékművét, melyben érde­kesen beszélte el Petőfi megismerkedését Szendrey Jú­liával egy nagykárolyi bálban, szerelmük és összekelé- sök történetét s esküvőjüket, melyet Kallós István lel­kész végezett 1846 szept. 8 kán. Bartók Lajos »Emlékűi egy fiatal művésznőnek«irt költeményét sza­valta el. Balázs Sándor »Micike és Mariska« című elbeszélését Yáradi Antal mutatta be. Micike egy öleb, melyet úrnője sokkal jobban szeret a házba fogadott árva rokon Mariskánál, a kit a szívtelen szi­gor beteggé tesz és megöl. Humoros tárgy, melynek kidolgozásában vannak sikerült részletek, de vannak gyöngék és hatástalanok is. Végűi Torkos László »Egy fiatal asszonyhoz« irt élénk szatyrája (modern gyöngeségekről) felolvasva Komócsy József által s az elnöki zárszó fejezték be a közülést. A társaság tagjai áldomásra gyűltek később össze a Szikszay-vendéglőben, pár óráig együtt ülve és toasztozva. Melegen éltették gr. Zichy Gézát is, mint »a nap hősé«-t, a mi nem bók volt, hanem a való kifejezése.

Next

/
Thumbnails
Contents