Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 8-as doboz
— A »Neue freie Presse,« mely mindig legnagyobb gáncsolom yala, e gyűjteményről azt irta, ép oly könnyen olvasható, mintha német eredeti volna. Lipcsében 1867-ben Meltzl Hugó adott ki 50 Petőfi- költeményt, könnyen folyó fordításban, tiszta, jó német nyelven; de nem érte el a Dux Adolf fordításainak színvonalát. Opitz 1869 és 70-ben megint két kötetet adott; az elsőt nem láttam, a második (az »Apostol«) elég jó fordítás, rím nélkül. Két év előtt a Steinacker Gusztáv »Ungarische Lyriker«-je jelent meg, benne húsz Petőfi dül, köztük tiz az én fordításaimból. Dudumi, Machik, Tomanik, Nordheim, Hennig, Teniers csak nehány dalon próbálták meg fordítási erejűket, s igy a Petőfi-fordítók közt csak futólag említhetem meg őket. A mi a másnyelvü Petőfi-fordításokat illeti, az angol Sir John Bowring, a dán Thurah, a francia Saint René Taillandier és Thalés Bernard, az orosz Michailowa s a fiam Hiel maguk is elmondták műveik bevezetésében, hogy csak általam ismerték meg Petőfit s az én német kiadásaimból fordítottak; valamint a költő öt lengyel fordítója is. Magyar eredetiből csak a francia Ujfalvy, a fin Swahn, az olasz Cussone és Helfy, a cseh Brábek és a szerb Jovanovics fordították Petőfit, de előszavaikban nagyobbára ezek is megemlékeznek az én német kiadásaimról. Ez adatokból megítélheti az olvasó, ha vájjon Daumert tarthatja-e a magyar költészet bevezetőjének a világirodalomba ? Akármilyennek tartja valaki az én Petőfi-forditásaimat, melyekből huszonegyezer példány kelt el, azt nem vitathatja el tőlem senki, hogy a német földön való elterjesztésén buzgón törekedtem. Ha most a magyar költőt ismerik a berlini szalonban és műhelyben, irói körökben és kaszárnyákban, abban valamivel több részem van, mint Daumernek.*) Egyszer komor hangulatban egy vendéglőben heves szóvitába elegyedtem egy idegennel, miközben valaki a nevemen szólított. Az idegen rám nézett s erős gunynyal mondá: »Nem hittem volna, hogy a Petőfi finom fordítója az életben olyan goromba ember!« Tableau. Mikor pedig 1872-ben betegen mentem Vildungen fürdőbe, egy ott időző díszes nagy társaság, nevemet olvasva a vendégek *) Ne is higyje ön, hogy nagy Magyarországon valaki komolyan vegye a dr. Meltzl Hugó e Daumer-hóbortját. Kuriózum az, nem egyéb. »Bogár« — mint a magyar mondja. Szerk.
