Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 8-as doboz
A Petöfl-szoJbor helye. (RK.) Közörömmel fogadta az összes sajtó és ennek útján az egész nagy közönség ama számokra fektetett tudósítást, mely szerint a Petőfi-szobor ügye odáig fejlődött, hogy most már bátran a kivitelhez lehet fogni. Mert valljuk be az igazat, kissé rösteltük, ne mondjam: szégyeltük már, hogy mig nyugati első szomszédunk, Németország, egymásután annyi drága szobrot emel százados nagy költőjének : Schiller- nek mi, magyarok, Petőfit, e szintén világraszóló, mert hisz az egész müveit világ által bámult és elismert halhatatlan költőnket, ki nekünk csak oly kedves, mint a németeknek Schiller, leszámítva a félegyházi emléktáblát, nyilvánosan eddig mivel sem tiszteltük meg. Volna ugyan igaz mentségünk elég, s mondhatják, hogy ne akarjuk mi magunkat, kis nemzet, egy oly gazdag, nagy nemzettel összehasonlítani; de erre viszont azt feleljük, hogy a mentség — legyen bár még oly igaz is — nem segít rajtunk semmit, s hogy mivel mint önálló nemzet Európa közepén élni kívánunk, szegénységünk és kisebb számunk dacára sem szabad elmaradnunk egy téren sem. Rendkívüli áldozatokra, megfeszített folytonos munkára ösztönözzön ama szilárd hit, hogy mind ennek gyümölcsét közvetlen utódaink — ha talán már magunk nem is — élvezni fogják. A Petőfi-szobor kivitele körül a bizottság, mint igen természetes, először is a helyet vette szemügy alá. A városról szó sem lehetett, mert hisz a gyűjtések kezdettől fogva is oly cim alatt történtek, hogy a szobor Pestet díszítse, mint a hol a költő működésének különben is nagyobb részét élte át. Tudva lévő dolog, hogy Pest közterekben igen szegény; szegény kétszeresen, mert még a meglevőknek sem veheti hasznát. Hogy mikor és mennyiben fog ez égető bajon a közmunkatanács szabályozása segíteni? azt mi nem tudjuk; ma csak annyit tudunk, hogy köztéreink viszás, ferde kezelése miatt S z é c h e n y i t is, kinek szobrára közel százezerét adott össze a nemzet, a lánchid-téren, az ő alkotásainak központján, sarokba szorították: az akadémia bejárása s a kocsiútak közé. Miképp képes ebbe a Széchenyi-szobor-bizottság belenyugodni, s miért nem helyezik már át a koronázási dombot — miként egyizben a városi hatóság már el is határozá — a városliget valamely alkalmasabb, szép helyére ? azt most vitatni nem tartozik tárgyunkhoz. Csupán a tényt akartuk egy hatalmas példával igazolni, hogy szobrokra a főváros meglevő téréi is hozzáfér- hetlenek avagy nem alkalmasak.
