Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 8-as doboz
a 30-as és 40-as évek pesti husvétjairól. A gellérthegyi búcsú, a piros tojásokba „hintés“ és a locsolódás. Egy ilyen húsvéti öntözésről szóló passzus elmondja, még Székács József, a kitűnő evangélikus lelkész, is elküldte fiait locso- lódni az ismert úri családokhoz: „--------mind en husvét-hétfőn beállított hozzánk Székács a fiúkkal. Szagos vízzel telt üvegecskét hoztak, amely tüllel volt lekötve. A legkisebb fiú kezét még a gondos, jó apa vezette. 'Bőven jutott mindnyájunknak a szagos vízből, de szívesen vettük, mert a Székács-fiúk, Gyula, Feri, István, Eéla, egyik, szebb volt a másiknál. Annak is sokat nevettünk, mikor Székács bácsi a kisebb fiúkat vállára vette s úgy festett, akár a nagy Kristóf — —“ Ugyánezek közt a levelek közt érdekes egy húsvéti kirándulás a budai hegyekbe:A Disznófő melletti kis tóhoz mentünk, kok család, ismerős leányok, ifjak. Egyszerre csak egy csinos, rendkívül elegáns, nagyon barna, fekete szemű ifjú jött felénk s bemutatta magát: Degré Alajos. Aztán megmondta, ők is a közelben mulatnak, a tizek társasága, s megkérte szülőimet, szabad-e hozzánk csatlakozni. Megörültünk mindnyájan, mert velük mulatott Petőfi Sándor, — a már akkor ismert nevű író s akinek költeményei, különösen ránk, leányokra, gyújtó hatással voltak. Csakhamar el is jöttek az ifjak, de Petőfi nélkül:-— Sándor olyan vad hangulatban van, lehetetlen idecsalni, — „nem vagyok asszonyi társasághoz stitnmolva“, ezt mondta. Mi újra kérni kezdtük, mire egy másik ifjú, Pákh Albert, felugrott a gyepről: „No megyek én érte s erővel is elhozom.“. Nyakon is csipte szerencsésen és hozta magával. De leányálmaink igen csalódtak benne. A csodaszép szerelmi versek írója csúnya, borzas, csontos, sárga arcú férfi yolt. Oly félszeg mozdulatokkal, szinte nevetésre késztet. A vadon fia, mutatta be tréfásan Pákh, amire Ö meg se hajlott jóformán, csak valami igen köznapi banalitással kezdte a szót. Megpróbáltuk szórakoztatni, fölvidítani, dicsértük verseit. Semmi se hatott. Csakhamar hátat is fordított nekünk — s nem fogadta el az uzsonnát, amelyet kosarakban hoztunk fel s most kipakoltuk a szép, zöld bársonyrétre . . .“ v így mulattak busvétkor a régi pestiek, — de jutott a mulatókból a Svábhegynek, a Városmajornak is. Itt különösen a Máriánál elnevezésű szerencsejátékot ostromolták a budai mesterlegények. Este zúgott minden korcsma, pengett a gitár, a hárfa s még a temetőknek is jutott a kirándulókból. Érdekes, hogy a locsolódás divatja még a legmagasabb körökben is megvolt. Nem is említve a vidéki kúriákat, ahová csengős négyesekkel kanyarodtak be locsolódni a nemes úr- fiak. Tányéron a foszlós, fölszeletelt kalács, főtt tojás, sonka. A kalácsra minden kínálásnál megjegyezte még akkor a gondos édes anya: — Úgy egyen belőle, öcsém, a leányom dagasztotta. A szerelmes ifjú pedig tömte magába a fáin portékát s akár holtra ette volna magát, csakhogy kedvezzen a mamának. Most már nem sütnek kalácsot a kisasz- szonyok. Kivált nem a városban. Mire való volna a cukrász, — meg a 1 Vetsz pék? De a mai gavallérok se szeretik már, ha az asszony süt, főz; kopyhaszagú. Inkább Boürgét regényekről szeretnek konverzálni s a yaffínált, mindenféle modern dolgoktól meggyötört idegek, érzékek illatos, félhomályos milieukben érzik magukat jól csupán. Ahol minden csöndes. Ahol a félig kimondott szót is el kell találni . . . Micsoda locsolódásokat vittek végbe annak idején Kapiváron, a Kapyak ősi fészkében. Szép, szöszke-hajú tót leányokat a vályúba fektettek, úgy húzták rájuk .vödörszámra a vizet, — bent meg a kastélyban, a drága gobelin- szőnyegek, vágott arany virágos, bársony búto- ' rok csak úgy úsztak a rózsavíz hullámaiban. Sok fiatal leány meg is betegedett attól a Anagy locsolódástól. így, a hatvanas években, ■ bele is halt egyik szép Gy. leány, Tisza Tajor. udvarolt neki s husvét-hétfőn, sallangos, tuli- pántos szűrben, akkori módi szerint, fellátoga- tott a kegyelmes asszony bálvány-utcai lakására. Sietett föl a lépcsőn — s par malheure, eltörte a szép, selyembe, csipkébe takart, Lueff- nél vásárolt parfümös üveget. Most már vissza nemi megy. Szembe jött rá Rozi, a komorna, kezében egy kancsó vízzel. Az ifjú Tisza elkapta a kancsót s az épen kilépő szép leánykát jól nyakon öntötte. De még kergette is a rácsos, nyílt folyosón s az egész kancsó tartalmát rá- zúditotta. Hideg március járt. Korán esett husvét. Köhögni kezdett a szép leány. El is hervadt, el is sorvadt, — eltemették ősei kriptájába. Tisza Lajos legény maradt, de a locsolódás arisztokrata körökben hosszú időre kiment a divatból. Nem tudom, divatozik-e most újra, — nem’ tudom általában mit csinálnak még olt nagy Magyarországon . . . Husvét lesz, ünnep lesz. Zúgni fognak a harangok föltámadás ünnepére. Fényárban úsznak majd a Koronahferceg-utca ablakai és harsogó muzsikával „támadnak föl a. Szervitáknál“. És tele lesz az utca és üdvözölni fogják egymást a jó barátok, ismerősök. Megtalálják egymást a szerelmes szívek. Épen úgy, mint mikor még én is ott jártam, mikor még ón is tudtam örülni vígságnak, ünnepnek. Amikor még nekem is volt ünnepem. Gróf V»j Sámiur.
