Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz

gyobb szépsége, átjárta egész lényünket. A mit nem érténk benne, azt éreztük. Egyikünk sem akart más költőiül szavalni az exámenen. A szünóra jó darabig nem volt ránk nézve játékidő, hanem gyönyörködés : olvastuk költőnket, s egyebet nem is olvastunk — még a stúdiumokat sem. S ha már iskolás gyermekekre is ily hatása volt: milyen lehetett a nagyokra, ha fogékonyak valának a nemzeti költészet igazi hangja iránt! De nem mindenik volt fogékony. Eleget hallhattuk mi is (s mindig szomorúan hallgattuk,) midőn a természetes érzések e nemzeti dalnokát »faragatlan poétának« nevezték öreg urak, kik a versek pathószához szoktak s úri hölgyek, kiket a »küp- reszek« affektált dalnokai bizonyos füledt légkörbe ringattak. Ezeknek igen közönséges volt az az igaz hang, mely nem kereste a cifra sallangot, de nem is ijedt meg egy körmönfont szótúl, ha az épen jellemző volt; s bántá szemüket a tiszta napsugár, az egéssé- ges ievegő, miután a költészet mesterséges virágait élvezték üvegházakban. Megvan e fonák fölfogás emléke nem egy akkori kritikában, s volt divatlap, mely éveken át a szaloni Ízlés nevében tört pálcát Petőfi fölött, a ki pedig ép annyira tudott gyÖDgéd. mint szilaj, ép annyira játszi, mint erőteljes lenni, úgyhogy képzelmére bátran használhatjuk Macaulay egy hasonlatát, (melyet ő a Bacon felfogására mondott:) »olyan volt az, mint ama sátor, melyet a bűvös Paribamon adott Achmed fejdelemnek: hajtsd össze s egy del ői kéz játékszerének látszik; terjeszd ki és seregek pihenhetnek meg árnyéka alatt.« Petőfi tudott kis leánykát elbájolni egy kis szerelmi dallal s tömegeket lelkesiteni hazafias ódákkal.

S egy nap csakugyan arra ébredt, hogy Magyarország legnépszerűbb költője. Pedig még élt a hatalmas szellemű Vörösmarty, a ki túl is élte őt, s már megirta » Toldi«-ját a nagy epikus Arany János. Öröm rá gondolni, hogy újabb költészetünk e három nagyságát szeretet ób barátság csatolták egymáshoz. Az együttélő lángelmék rendes árnyéka: az irigység, a dicsőség féltése nem vetett homályt egyikökre sem, s a mi Petőfit egykori pártfogója: Vörösmarty ellen költeményt írni készté, az sem irodalmi, hanem politikai ok volt, egy képviselői szavazat, melyet Petőfi nem tartott szabadelvűnek.

Dacára a hatásnak, a népszerűségnek, a lángelme termékeny ségének : Petőfit sem az akadémia, sem a Kisfaludy-Társaság nem választotta meg tagjai sorába. Újabb időben ezt gyakran emliték a lapok szemrehányás gyanánt. De a költő ma is élő barátai közül többen állitják, hogy ez korántsem az elismerés hiányából történt, mert hisz a két társaság több nagybefolyású tagja, köztük b. Eötvös József és Erdélyi János, a legmelegebb elismeréssel írtak az ő költészetéről; hanem történt azért, mert Petőfi több-