Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz

akadhat ám a podta-ember szeme is a lányon, kivált ha olyan módosak, mint a dömsödiek.

Rektor uram azalatt szörnyű fontos arccal járta be a maga birodalmát. Egyszerre ott járt a pincében, meg a padláson. Szidta a főző-sütő fehérnépet. Magyarázta a nap jelentőségét a falu véneinek, a kiknek azon főit a fejük, hogy vájjon a Petőfi uram kocsijának nem törik-e le a kereke azon az infámis rósz utón, a mely Szalk-Szent-Márton felől hozzájuk ve* zet, (no mert hogy infámis rósz, azt a magam keserves tapasztalásából is állíthatom;) ennélfogva pengették is erősen, nem volna e jó egy »paksamétát« küldeni ö kigyelme ebbe, hogy hát kerülne inkább a ráckevei útnak, a hol nagy ugyan a sár, de legalább nem törik a tengely; aztán ha a kátyú nagyon meg találná fogni a kereket: »forspont«-rúl majd gondoskodnék az érdemes község.

Mig a nagyérdemű tanács, a nép vénei ekkép főzték a taplót: addig rektor uram neki-ment a nagy iskolaszobának, melyben Dömsöd bimbózó csemetéi szokták szívni rektor uram jóvoltából és bölcs vezetése alatt a tudás emlőit már ötvennél több fél-generáció óta. Onnan aztán mentiben kidobáltatta a szúette tapadókat, melyekre a mindig fiatal Quintus Cin- cinnatus rá faragta a maga becsületes nevét; kisö- pörtette a rettentő port s kezdte földiszitgetni a falakat (melyekre ugyancsak ráfért a disz) zöldágak sokaságával, miképen az ritkább,ünnepélyességek alkalmával illendő és méltányos. O maga járt elől a jó példával. Egyik kezében a kalapács, másikban a pincekulcs; övébe dugva egy rettenetes konyhakés, nagy rómüíésére egy pár jókora malacnak, melyek is a nagy költő tiszteletére estek áldozatul »diis mani- bus« s ennek előérzetében már előre túl visították \ még a rektor uram hatalmas parancsszavait is. Tele iskolaporral, pincebeli pókhálókkal, keze csibevérrel, sarkantyúé csizmái dömsödi sárral, (prima qualitas!) midőn egyszerre nagy kurjongatás támad a külső territóriumon, a hol is egy nehány félig köszörült és sokkal több köszörületlen torok nagy lelkesedéssel j kezdte ordítani a nótát; »A virágnak megtiltani nem lehet, hogy ne nyíljék!«

— Na mindjárt kinyitom én a szátokat, ha el nem hagyjátok ezt a veszekedett sivalkodást, melyben nincs egy tisztességes hang! — fortyant föl rektor uram, a ki méltán sértve látta az ünnep dekórumát e visitás által, melyben valamennyi torok egymástól teljes függetlenségben, hamis hangok egész lajtorjáján hurcolta meg a nagy költő gyönyörű dalát. Rohant is ki azon porosán, pókhálósán, hogy rendet csináljon a nebulók közt.