Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz
említsek, elég legyen a »Vasárnapi Újság« valamelyik régebbi évfolyamában megjelent emléksorokra és a Szana Tamás által szerkesztett »Figyelő« 1871. évi folyamában megjelent »Sorshúzás előtt« cimü költeményre hivatkoznunk. Az »Üstökös« jelen évi folyama szintén közölt egy »legendát,« melyet sokan Petőfinek tulajdonítanak. Óhajtandó volna, hogy az Athenaeum, ha már egy teljes kiadást bocsát a közönség elé, ezeket vagy legalább a mostani sajtóviszonyok közt kiadhatókat se hagyná figyelmen kívül s a netalán előforduló variánsokat, ha másutt nem, legalább a könyv végén egy pár jegyzetben felemlítené. Mert nagyon jól tudjuk, dacára annak, hogy Petőfi oly könnyen ontotta a szebbnél szebb költeményeket, azért egyik vagy másik versén napokig sőt hetekig elévődött, mig a gondolatnak a a hozzá méltó alakot meg bírta találni. így például »Szülő földemen« cimü gyönyörű költeményéből, a mint az eszme útközben megfogamzott, először az alábbi nehány sort irta be tárcájába, s csak hosszabb idei magába-mélyedés után találta meg a kellő hangot és irta meg a költeményt oly szépen, hogy az irodalomnak egyik becses gyöngyévé vált: Most először vagyok itten Húsz év óta, liol születtem. Úgy menék el mint kis gyermek És mint férfi úgy jöttem meg. Itt az alföld, a lapályos. Közepében áll a város, Áll merengő nyugalmában Messze földön egymagában, A tárcába varrt nehány levélnyi papir következő lapjára »A bokor a viharhoz« cimü költeménye van írva (Zugliget, 1848. szeptember 8.) Ebből a két utósó sort szintén érdekesnek tartom közölni, ameny- nyiben szintén eltér némileg a már ismert soroktúl: Hadd fütyöre'szsze dalit, vele hadd dicsérje az istent, A természetet, a szent közös édes anyát. E tárea Petőfi fiától, Zoltántól, került birtokomba. Halvány sárga börbül készült, ugyanolyan színű selyemmel bélelve. A belevarrt két levélpapír első lapjára az »Utón vagyoksnem vagy velem...« cimü költeménye van Írva irónnal. A következő lapon van szintén irónnal Írva a fent olvasható töredék. A negyedik lapján tentával szintén a következő nehány sor, a mit valami tréfa vagy adoma em- lékezetben-tartása végett Írhatott: »Ezen levelem fel Bontását alyán lom Kosut Lajos Ekszelencziájá- nak, ne boncsa fel senki rajta kivül mert nincs bene semmi ravaszság, isten engem úgyse csak a filyaim- rul irt level van benne Pozsonyba«. — Az utósó lapon szintén tintával irva, a következő jegyzet olvasható: »Kocsisnak foglaló 4 pengő mind a két útra. Elviszek mindössze 65 pengőt.« Ezután több név van