Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz

I Nyilatkozat és kimatatás a Petőfi szobor ügyében. Tisztelt Bzerkesztőség ! Otthon vagy távol a hazától: mindig örömömre szolgál gyarapodását feltüntetni azon ügynek, mely általam nehány évvel ezelőtt megindítva, már is oly szép viszhangra talált. A lapokban annak idején közzétett utósó kimutatás szerint a pesti első takarékpénztárba általam berakott tőke­összeg 7111 frt 51 krra rúg. Ehhez adva a 828 frt 16 krból álló újabb betételemet, a töke kamatok nélkül össze­sen 7939 frt 67 krra megy. A kamatokkal együtt pedig, J melyék a pesti első takarékpénztár fölszámitása szerint 2203 frt 49 krra rúgnak — az általam kezelt pénzösszeg 10,143 frt 16 krt teszen, s igy mind nagyobb lépésekkel közeledünk a cél felé. 25 — 30 ezer frt pár év alatt bizonyosan együtt lesz, s enyi okvetlen szükséges, hogy az eredeti tervhez képest, melytől eltérni nincs jogunk : a főváros valamelyik nyil­vános terén a költőhöz méltó ércszobor emeltethessék. Csak kitartás tehát a pártfogásban, egyesek úgy mint tes­tületek részéről; én — a hegedűmmel, a hol csak lehet, 1 mindenütt szívesen ott leszek. A fennt említett újabb 828 frt 16 krt következő he­lyeken voltam szerencsés gyűjteni: 1) Dobsinán 30 ft 21 kr. 2) Iglón 82 ft. 55 kr. 3) Szepsiben (Torna) 60 ft. 4) Baján 124 ft és fél Napoleon arany. 5) Aradon 158 ft. 6.) Kis-Ujszálláson 52 ft. 7.) Károly-Fehérvárott 125 ft. 8) Nagy-Enyeden 100 ft. 9) Csik-Zsögödön 56 ft. 10) Fo- garason 40 ft 40 kr. Maradtam a t. szerkesztőségnek hazafiúi tisztelettel Bukarest, 1867 február 16-dikán. Reményi Ede s. k., a Petőfi szoborügyi bizottmány ideigl. elnöke.

Next

/
Thumbnails
Contents