Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz

Petőfi költeményeinek történetéhez. Néhány nap előtt több lap felemlítette, hogy Petőfi forradalmi költeményeit 1850-ben E m i c h Gusztáv kiadta, de a rendőrség, mielőtt azok, könyvárusi forgalomba kerültek volna, a példányo­kat lefoglalta és elkobozta; találgatták, hogy az elkobzott munkából kinél vannak teljes példányok. A tény egyszerűen az, hogy Emich Petőfi »Újabb költeményei«-t az ötvenes évek elején, a szerzővel 1848-ban kötött egyesség alapján, mint tulajdonos két kötetben kinyomatta. Ahhoz a példányhoz,melyet én láttam, sem címlap, sem tartalom nem volt nyomva, s némi kihagyásokkal, melyeket alább felsorolok, teljesen hasonló a most közkézen forgó példányok­hoz.*) Az első kötet az »elbeszélő költemények«-et foglalja magában, azonban »Szécsi Mária« után az 59—188. lapokon következik »Az apostol. (1848.)« kivált az utója felé tetemes törlésekkel. Ez után »Lehel vezéréből épen csak az van felvéve, a mi a későbbi kiadásokban is feltalálható. A »kisebb költe­mények« sorát a »Dalaim« cimű költemény nyitja meg s a végső stropha hiányzik ott is, mint a későbbi kiadásokban. Az egész első kötet 368. lap, utósó köl­temény benne az »Alkony.« A második kötet 313. lapra terjed, kezdődik a »Tompa Mihályhoz« cimü költeménynyel s utósó benne a »Szüleim halálára« irt elegia. A már emlitett »apostol«-on kivtíl mindössze tizennégy kisebb költeménynyel van benne több, mint a későbbi kiadásokban. Ezeknek cimei az ottani lapszámok szerint a következők: az első kötetben: »Háború volt...« (Pest.) 274—275. 1. »A maj- tényi sikon.« 328—329. 1. »Mi lárma ez me­gint?...« (Pest.) 357—358. 1. a második kötetben: »A munkácsi várban.« (Munkács.) 12—14.1. »Meddig alszol még hazám?« (Koltó) 112 —114. 1. »Mit csinálsz, mit varragatsz ott?...« (Pest.) 191 —192. 1. »Az országgyű­léshez.« (Pest.) 217—219. 1. »Kemény szél *) Petőfi Sándor újabb költeményei, 1847 —1849. I., II. kötet. Harmadik, javított kiadás. Pest. Az »Athe­naeum« sajátja. 1871.

Next

/
Thumbnails
Contents