Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz

Midőn Petőfi egy j ó órai gyalogolás után visszatért a kocsihoz, barátja, —- látván, hogy üresen jő, — kíváncsian kérdé tőle:

— Hát a köpönyeged hol van ?

— Nem is volt, — válaszolt röviden Petőfi, szó nélkül a kocsiba ülve, s a kocsi tova robogott

A fiatal ügyvéd pedig nehány hét múlva nejének — Idának — asztalkájára egy divatlapot tett, melyben a következő költemény volt Petőfitől: „A varróleány,“ mely igy hangzik:

Varróleány a szeretőm,

Azaz hogy én őt szeretem,

Oly fennhangon kiáltja ezt Vadul ugrándozó szivem,

Hogy semmi kétség benne. —

Bolondos egy história talán ;

De már egyéb nincs hátra:

Szeress te is, te szép varróleány!

Szép vagy, de szép orcáidat Az ember addig nézi csak,

A mig nem látja sugarát Lelked dicső villáminak.

Minden szavad egy villám

Mely szem fényét ölő szikrákat hány.

Nem ismerem még párod Az elmésségben, szép varóleány !

S azonkívül hogy tündökölsz Az elmésség sugáriban;

Ki oly könnyen elbukhatál,

Erényednek közhíre van.

Elmés vagy mint az ördög,

Sjó, mint az angyal — hogy ne hajtanám Meg térdeim előtted,

Te szép, elmés, te jó varró leány ?

k

Meghajtom ime térdemet Emelj föl engem szivedig.

Ennél följebb nem vágyok én,

Hisz ott a meny, a hetedik.

Itt várok térdepelve,

Ruházd a „szerető“ címet reám, Vagy varrd meg szemfedömet,

Ha nem szeretsz, te szép varróleány !