Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz

r t

— En e^nöt látni szeretném.

— Én pedig ezer örömmel teljesítem a bemutatást.

Itt csak az a kérdés, hogy mikor ? mert ma bajosan történhetik meg a látogatás, s te már holnap utazni készülsz.

— Igen, de nem utazom el.

— Bravó barátom! Ezt szeretem, — kiálta föl örömmel St., megölelve Petőfit. — Holnap tehát bemutatlak a szép varróleánynak.

Másnap délelőtt csakugyan megtörtént a látogatás.

Ida — kit St. e látogatásról jó előre értesített

— előzékenyen fogadta ritka vendégét. Más nőt az a tudat, hogy Magyarország ily geniális költőjét láthatja szerény hajlékában, talán elfogúlttá tett volna; Idára azonban oly fölvillanyozólag hatott, hogy — i mint St. a látogatás végeztével önmagának is kénytelen volt megvallani: még soha sem látta oly szeretetreméltónak.

És Petőfi?

Ot annyira meglepte a nő szeretetreméltósága, és különösen ritka szépsége, hogy a látogatás alatt nem kevéssé volt elfogulva.

0 legfölebb egy a közönségesnél valamivel csinosabb kisvárosi modorral biró nőt várt, kinél álmüveltség födözi a szögletességet — s talált e helyett egy ragyogó szépséget, a legmiveltebb körökbe való, teljes társalgási otthonossággal biró nőt, kinek minden szavából ész, olvasottság és nem mindennapi szellem sugárzott

S mindezt egy varróleányban találta föl.

Költőnk önkénytelenül gondolkodóba esett, s bármiként hányta-vetette elméjét, bármiként óhajtott is szabadulni egy gondolattól; az mégis folytonosan üldözé öt, s e gondolat — Ida volt.

Petőfi, noha igen érezte, nem merte önmaga előtt sem bevallani, hogy Idáért költői lelke egész melegével fölhevült.

Költőnket egykorú társai úgy festik, mint a ki a nők társaságát — a nélkül hogy kerülte volna,

— nem igen kereste, mi azonban legkevésbbé mondható félénkségnek. Ő, ki a szabadságot és függet