Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz

lázs Sándoré, mely tárgyánál és elbeszélési hangjánál fogva kiemelést érdemel. Egy ismeretlen iró: Yály Károly tragikus csalódása van ebben leírva, ki hét év alatt megírván egy ötkötetes regényt: »Markalf«-ot j (Salamon király bölcs bolondjáról.) azzal az ötvenes1 években Pestre jött, hogy egyszerre pénzt és hirt szerezzen vele; de miután ingyen sem kapott rá kiadót, elcsüggedésének kétségbeesett elszántságában regényét (hét esztendő gondos munkáját) elégette s aztán félőrűlten eltűnt — nem tudni hová ! Ezt a rajzot mindenki érdekkel fogja olvasni; hanem a többi közlemény — mondjuk ki őszintén -— vékony munka arra nézve, hogy emelhetné, fejleszthetné a szépirodalmat. Oly verseket, minőket Benedek Aladár és Kovács Gyula adtak e füzetbe, olvashatunk a lapokban is; gyakran ép ez iróktúl sokkal jobbakat. Olyan iránycikk, minőt Névy László irt, »Élvezzünk« cim alatt buzdítva a tanárokat és Írókat, hogy leikiismeretesen neveljék a népet, terem elég bokorban. Olyan vígjáték, minő Lang Lajostúl »Az első patiens,« (mely a füzetnek több mint egy harmadát foglalja el s közelebb az ist- vántéri színház újdonsága lesz,) nem számítható szin- irodalmunk jelentős újdonságai közé. Olyan könnyűd rajzocska, minőt Kecskeméthy Aurélról vázolt Vidor s olyan rajz, minőt »Az isten elébe« cim alatt Bene- dek-Büttner Lina adott, (bár mind a kettő tehetséggel van írva.) nem emelkedik fölül a szokásos termelés színvonalán. Valamint a Tancred »Szerencsétlen flótásai« sem, mely tárcában van elég ötlet, de sokkal inkább napi lapba, mint folyóiratba való. A »Nemzeti színház« ismertetése is minden mélyebbre ható jellemzés nélkül készült, csaknem hevenyebben, mint a napi lapok apró referádjai. Például Bercsényi színpadi értéke e pár szóba van foglalva: »a nemzeti színház legifjabb nemzedékéből szerencsésen tör előre.« Még ha el is feledjük a programul fenhangját s csak az jut eszünkbe, hogy havi füzet fekszik előttünk, meg kell követelnünk, hogy ilynemű vállalat a műintézeteket magasb szempontból s tartalmasabban ismertesse, mint ahogy ezt a napok folyásával sietni kényszerülő napi közlönyök tehetik. A »képzőművészet« -ről című kurta cikk nehány phrázisban arról panaszkodik, hogy időszaki irodalmunk egyedül a színház érdekeire fordít gondot; de aztán a képzőművészeti jelenségek beható ismertetését maga az »Otthon« is csak a jövőre Ígéri. A »Kisfaludy- Társaság«-ról irt szintén kurta cikkben pedig nincs egyéb, mint egy csomó gregussománia, vagyis szidása a »mesekórban« szenvedő Gregussnak s elitélése a mesének, mint műfajnak, a mit jó hogy nem olvas Franciaország, mert különben a nagy irodalom és fényes szellem ez országa bizonyára rútül elröstelné magát, a mért az akadémiai nagy jutalommal még nem oly régen a Lachambaudie mesekönyvét tüntette