Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz
nézletei uralkodnak Petőfi ilynemű,első, költői kisér- ] leteiben. Dalai később már „Villámai haragos lelkének,“ a mint átalában a tűz az ö valódi eleme: „Kém akarok elrohadni, Mint a fűzfa a mocsárban : El akarok égni, mint a Tölgy a fellegek lángjában.“ Pegazusa, mely a pusztákon született s leginkább a pusztákon szeretett vágtatni, még soha sem fáradt el; fantáziája túlszárnyalja a sasokat röptűkben, s uj világokat teremt. De a költői hivatásróti nézete is emelkedettebb lön. Isten a költőket tüzoszlo- pok gyanánt állitá a népek utaira, hogy vezesse Őket; a költészet az egész népé: „A költészet nem társalgó terem, Hová fecsegni jár a cifra nép, A társaság szemen szedett paréja. Több a költészet! olyan épület, Mely nyitva van boldog-boldogtalannak, Mindenkinek, ki imádkozni vágy, Szóval: szentegybáz, a hová belépni Bocskorban, sőt mezítláb is szabad.“ A Petőfi lyrájának negyedik faja az, melyben a népié 8, a kiválóan magyar elem uralkodik; ez alatt értjük a népéletböl merített humoristikus genreképek, s magyar tájképek nagy csoportozatát. Kétséget nem szenved, hogy Petőfi ép e költemények által vívta ki a legszélesebb elismerést, nemzete előtt. Egyes képek ezek közül, a leiró költészet valódi gyöngyei. így például a „Tisza“ elragadón szép. „A folyó oly simán, oly szelíden Ballagott le partalan medrében, Nem akarta, bogy a napsugára Megbotoljék habjai fodrába. Sima tükrén a piros sugárok Mintjmegannyi tündér, táncot jártak, Szinte hallott lépteik csengése, Mint parányi sarkantyúk pengése.“ r Epily mély hangulattal van Írva a „Csárda romjai“ cimü költeménye. A kolompoló gulyák, a vágtató ménesek, a nádasok vadludai, a törpe nyár- faérdö visító vércséje, képezik az alföld végtelen pusztaságának staffage-ját, melyet ily kellemes ellentétü perspectivvel zár be:
